A közismert Cozma-ügy után tegnap Szabadkán hasba szúrták Miladin Krszticset, a Szpartak Szubotica kosarasát, de túlélte. Viszont szintén tegnap halálos szúrást kapott a Diósgyőr egykori kapusa Julius Nota.

Rimaszombati források alapján biztosra vehető, hogy pénteken délután gyilkosság áldozata lett Julius Nota, a rimaszombatiak 37 esztendős kapusedzője.

Az egykor magyarországi csapatokban is megfordult szlovák kapust pénteken délután késelték meg szülőfalujában, Rimavské Janovcén (Jánosi). A gyilkosság körülményei egyelőre nem ismertek. Rimaszombati forrásaink szerint a hír lesújtotta a város futballdrukkereit. A város egyik információs honlapján született késő esti szurkolói hozzászólások már örök nyugodalmat kívánnak Notának.

Nota a szlovák másodosztály második helyén álló FC Rimavska Sobota kapusedzőjeként dolgozott, és ugyanezt a posztot töltötte be a szlovák U16-os és U17-es válogatottnál is.

Magyarországon a legjobb szívvel Diósgyőrben emlékeznek rá, ahol másfél esztendeig védett, de a miskolci klub mellett szerepelt Dunaújvárosban, Kispesten, Angyalföldön és Zalaegerszegen is. Egyik utolsó magyarországi látogatására idén januárban került sor, amikor a DVTK megsegítésére rendezett futballgálán vállalt szerepet.

Focitipp.hu / atv.hu