Szebenyi István akkor vált ismertté, amikor kiderült, hogy ő a móri mészárlás és a veszprémi postásgyilkosság egyik nyomravezetője. Ő találta meg ugyanis fémdetektorral egy erdőben elásott hátizsákban a móri mészárláskor használt fegyvereket és váltóruhát. A rendőrség azonban megtagadta tőle a 25 milliós nyomravezetői díjat, segítségéért csak egy üveg bort kapott.
A férfi vállalkozása azóta bedőlt, üzlettársa beperelte, házát pedig a karácsonyi ünnepek előtt, decemberben fogják árverezni. A bíróság jogerős ítélete szerint azonban ő a tényleges nyomravezető mindkét ügyben, ezért pert indított a herendi önkormányzat ellen, mely 200 ezer forintot ajánlott a 10 milliós nyomravezetői díjból. A pert Szebenyi nyerte meg, az összeg felét ítélték meg neki, másik felét pedig egy titkos tanúnak. A férfi reméli, hogy a 200 ezres próbapert követően sikerrel jár a posta és az ORFK ellen is, mivel számításai szerint 17,5 millió forint jár neki. (A veszprémi postásgyilkosság 10 milliós, illetve a móri gyilkosság 25 milliós nyomra vezetői díjának fele.)
Közben az egyik hamis tanú, Kiglics Attila 25 milliót kapott nyomravezetői díjként, és elnöki kegyelemmel szabadult a börtönből. Azóta ismeretlen helyen – feltehetően külföldön – tartózkodik.
Szebenyi az atv.hu-nak elmondta, azt sérelmezi, hogy a hatóság abban az ügyben, ahol ő kaphatna pénzjutalmat, meglehetősen lassú, soha nem tagadott tartozása - melyet önhibáján kívül eddig nem tudott kiegyenlíteni – ügyében viszont rendkívül hamar eljutottak háza árverésre bocsátásáig. Az időpont december 15. Ezzel kapcsolatban Szebenyi lapunknak keserűen csak annyit mondott: „szép kis karácsony lesz”.
atv.hu

