Ugyanakkor külföldön a már befutott művészek annyira súlytalannak érzik a műfajt, hogy még nyilatkozni sem hajlandóak róla. Sting, a Police egykori frontembere megtörte ezt az íratlan szabályt és „borzalmasnak” titulálta ezeket a show műsorokat.
Stinggel a London Evening Standard készített interjút, ahol többek között a legismertebb brit tehetségkutató műsor, az „X-Factor” is szóba került. A zsűri egyik tagja a nagyon nagy sikereket elért zenei és televíziós producer Simon Cowell. Ő egyébként a tengerentúli „American Idol” műsorban hasonló tisztet tölt be.
Az tény, hogy az X-Factor során fedezték fel az időközben világszerte ismertté vált Leona Lewis énekesnőt, de ez nem hatotta meg Stinget. Szerinte az X-Factor „borzalmas”, a kezdeményezés csak arra szolgál, hogy „lélektelen zenét” népszerűsítsen.
„Az egész show groteszk és a zsűrinek nincs elismerhető tehetsége másra, minthogy saját magát reklámozza. Alapjaiban véve nem másról van szó, mint másolt karaokéról. Az énekesek már létező sztereotípiákat majmolnak és nem saját magukat adják. Az egész egy szappanopera, aminek a zenéhez semmi köze”.
Simon Cowell a show keretein belül kommentálta az interjúban elhangzottakat. Sting szerinte „fontoskodó”, de ha gondolja, akkor egy „Sting hetet” is meghirdethetnek. Azt is hozzátette, hogy ha a zenészt érdekli ez a lehetőség, akkor nyugodtan felhívhatja őt.
Sting szóvivője azt válaszolta erre, hogy Cowell még jó sokáig várhat. A Daily Star a következőképpen idézi a hölgyet: „Úgy gondolom, hogy Sting az X-Factor témával kapcsolatban mindent elmondott, amit akart.”
pad

