Csütörtökön kerül a mozikba Peter Docter Up (Fel!) című egész estés animációs filmje, amely a 62. Cannes-i Filmfesztivál díszbemutatója volt. Az Up egy kisgyerek és egy öregember kalandjait meséli el egy, a tetőre kötözött színes lufiknak köszönhetően repülő házban. "Az volt a cél, hogy a nézők teljesen részesei legyenek a történetnek" - hangsúlyozta a világ egyik legnagyobb presztízsű filmfesztiválján májusban John Lasseter, a film producere.
A magyar változat két szinkronhangja, Ganxsta Zolee és Hujber Ferenc az ATV Jam Light című műsorában mondta el, hogy mindetten világéletükben nagy rajongói voltak a rajzfilmeknek.
„Minden nagy filmnél a készítők ragaszkodnak ahhoz,hogy egyedül vegyék fel a szinkronhangokat, így közben a többi szinkornizálóval nem is találkoztam” – avatotta be a részletekbe a nézőket Hujber, aki még akkor szinkronizálta a filmet, amikor csak negyedrészt volt megrajzolva.
Feri számára egy csodával ért fel a megnézése, szerinte hihetletlen, „milyen hihetlelen varázslattal tudnak beszélni ezek az animációs filmek az emberi érzelmekről”. Úgy gondolja, ez nagyobbrészt felnőtteknek szóló film, a gyermekek számára főleg a látvány lehet vonzó.
Ganxsta Zolee nem volt ott a premier előtti vetítésen, és nem is merült bele ennyire „a dolgokba”, de elmondta: általában amikor rosszfiút kell szinkronizálni, őt keresik. „Ha rossz figura, rossz kutya, bérgyilkos, bűnoző, tolvaj szerepel valahol, általában azt mondják, hívjuk fel a Zolit”.
„Ezen a filmen is háromszor bőgtem” – árulta el a Hujber, aki évekkel ezelőtt azzal került a médiafigyelem középpontjába, hogy lehajította egy bevásárlóközpont negyedik emeletéről egy újságíró videokameráját.
atv.hu
