Agyhártyagyulladás miatt került kórházba Szabó Gyula. A 79 éves színészt vasárnap reggel bakteriális fertőzés gyanújával vitték be, azóta is az intenzív osztályon kezelik. A Nemzet Színésze Buga Jakab szerepében vált egy csapásra az ország kedvencévé, vasárnap reggel azonban bakteriális fertőzés gyanújával szállították kórházba, ahol azóta is az intenzív osztályon kezelik.

"Már a múlt héten antibiotikumot írt fel neki a háziorvos, a tünetek ugyanis tüdőgyulladásra utaltak. Az állapota azonban a gyógyszerek hatására sem javult, sőt egyre rosszabb lett. Édesanyám, aki hosszú éveken át ápolóként dolgozott, minden pillanatban mellette volt, vasárnap reggel pedig úgy döntött, hogy kihívja hozzá a mentőket" - mondta a Blikknek a színészlegenda lánya, Szabó Zsófi, aki a Jóban Rosszban című sorozatban játszik. Zsófi azt is elmondta, hogy a kivizsgálások után kiderült, az édesapjának agyhártyagyulladása van, azt azonban egyelőre az orvosok sem tudják, hogy a betegség mely fajtája. Éppen ezért vasárnap reggel óta még szerettei sem tudtak kapcsolatba lépni Szabó Gyulával, orvosai ugyanis úgy látták jónak - megkímélvén őt a fájdalmaktól -, ha mélyaltatásban tartják. A család elmondása szerint állapotát stabilizálták, de ettől függetlenül egyelőre nem túl biztatók az eredmények.

FH / Blikk