„Tulajdonképp semmi olyan dolog nincs, amitől teljesen tartózkodnék”, mondta a First Lady. „Szeretem a sült krumplit, szeretem a jó hamburgert és a süteményt is. És ez így rendben is van. Nagyon nehéz lenne lemondanom mindezekről.”
Ugyanakkor megemlítette, hogy a szakácsok és cukrászok, akik a Fehér Házban rendelkezésére állnak, nem könnyítik meg a dolgát. „Príma cukrászaink vannak. Ha szeretnél süteményt enni, akkor minden nap van – és minden étkezés mellé. Én inkább azzal próbálkozom, hogy határokat állítsak magam elé. Egy darabig eltartott, de most már működik”.
Ahhoz, hogy a rendelkezésére álló személyzet konyhaművészete ne jelentsen hátrányt Michelle Obamának, minden nap hajnali fél ötkor tornázik. „Főleg a kart erősítő gyakorlatok tetszenek, mert ott gyorsan nyilvánvalóvá válik az eredmény”. Obama, aki saját magát „sportőrültnek” tartja, úgy véli, hogy most van a legjobb formájában.
A kulcs mindehhez szerinte az, hogy tud mértéktartó lenni. „Otthon nincs fast-food tilalom. Sokkal inkább azt szeretném, ha a gyermekeim átgondolnák, hogy mit esznek. Ha az idősebbik lányom megkérdezi, hogy ’Ehetek sütit?’, akkor megkérdezem, hogy ’Tegnap ettél már? Akkor szerinted?’ És általában ekkor azt válaszolják, hogy ’Igazad van. Nem kellene minden nap sütit ennem.’”
han
