A Fehérkereszt Állatvédő Liga több brutális történetet is elküldött szerkesztőségünknek. Egy festő például úgy akart megnyerni egy autót (és meg is nyerte), hogy élő háziszárnyasokat dobált ki egy hőlégballonból több tíz méter magasból arra fogadva, hogy nem fogják halálra zúzni magukat, hanem – bár ez természetükkel ellenkezik – repülni fognak az életükért földet érés előtt.
Egy csapat vidéki eminens tanuló fiú pedig azt örökítette meg mobiltelefonján az utókornak, ahogy levágják egy macska farkát és lábait – majd a hírek szerint fogyasztottak is belőle. A pécsi gimnazisták ellen azért nem történt vádemelés, mert jó tanulók voltak. A szervezet sem tesz feljelentést a macskát daraboló gimnazisták ellen a macska megkínzásáért és elpusztításáért – mert úgy találják, hogy nincs értelme, úgy sem történik semmi.
Egy dóczi fiatalember pedig macskájával közösült, barátja lefilmezte, de ebben az ügyben sem történt vádemelés.
„Arra, hogy az önös érdekek, a művészet nevében tárgyként bánjunk az állatokkal, nem csak Magyarországon van példa – de ez még nem mentség! Talán emlékeznek még a dél-amerikai kiállításra ahol egy „mű-vész” kikötve éhen halaszt egy kóbor ebet a kiállítás ideje alatt. Tudomásunk szerint sikerült neki”- írják az állatvédők, akik felháborítónak tartják, hogy egyesek tárgyként bánnak az állatokkal, továbbá feljogosítva érzik magukat arra, hogy fogadás megnyerése, filmfelvétel, szexuális vágyaik kielégítése vagy brutalitásuk kiélése miatt állatokkal durván bánjanak vagy megvalósítsák az állatkínzás btk.-ban foglalt tényállását!
atv.hu

