Oszkó elmondta: általános iskolás korában kezdett zenélni, először zongorázni. Már akkor is hajlott a szájharmonika felé, különösen a gimnázium ideje alatt. Egy balatoni stoppolás alatt került a kezébe a hangszer és azonnal megkedvelte. Autodidakta módon kezdett tanulni, később az internetről töltötte le a tananyagokat.
A pénzügyminiszter a JAM műsorvezetőjének azt is elárulta, hogy a gitárosoktól eltérően a bulikon a zenélést ő nem használta eszközül az ismerkedésre. Mint mondta, számára a zene volt akkor is a fontos.
Az egyetemen különböző zenekarokban játszott, de később a munka miatt messzebb sodródott a zenéléstől. Végül négy-öt éve talált rá a mostani zenekarára. „Az egyik volt cégemnél dolgozó kolléga volt, aki odacsábított. Nagyon jólesett, mert remekül kikapcsol és sok pluszenergiát ad.”
A pénzügyminiszter jelenlegi munkája mellett is szakít időt legalább egy koncertfellépésre. Pozitívumnak érzi azt, hogy a zenei munkásságát, például a blues-stílusú népdalfeldolgozásaikat még jobboldali kritikusok is elismerik.
A Blues sPot most a stúdióban tíz saját számból álló CD-jük felvételén dolgozik.
atv.hu

