Csak látszat? Nem tudni, de állítják: már nem Koltai Róbert ül a rendezői székben a Magic Boys című film forgatásán. A Bors informátora szerint a világsztárok főszereplésével készülő produkció szegedi felvételeit egy angol művész irányítja, mert Koltai lassan haladt. Úgy tudjuk, a változás komoly vihart kavart a stábban, Koltai is kiborult, az érintettek azonban mindent tagadnak.

Igazi magyar sikertörténetnek indult a Magic Boys című produkció, melynek forgatására olyan hírességek érkeztek hazánkba, mint a Kill Bill sztárja, Michael Madsen, a brit popdíva, Jamelia, Adrian Paul, valamint Lucia Brawley. A film rendezője Koltai Róbert, és számos magyar művész játszhat együtt a világhírességekkel. A Szegeden folyó felvételekről azonban különös hír szivárgott ki: Koltai kezéből kivették a karmesteri pálcát.

– Hétfőn még ő ült a rendezői székben, kedden már az egész produkció pusmogott, hogy változás készül, szerdán pedig mindenki tudta: nem Koltai rendez tovább
– mondta a Borsnak az alig tíz nappal ezelőtt kezdődött forgatásról egy, a neve elhallgatását kérő informátor.

A stábtag azt is állítja, azért kellett angol rendezőt állítani Koltai helyére, mert a magyar művész irányításával lassan haladt a munka. Márpedig egy-egy nap csúszás is súlyos milliókba kerül a producereknek, akik ennek ellenére próbálják fenntartani a látszatot.

A filmben továbbra is szerepel majd, illetve amikor megbeszélnek egy-egy jelenetet, őt is odahívják – tájékoztatott a filmes, aki szerint a változás valamennyi stábtagot megviselte.
– Koltai eléggé megborult a leváltása miatt, és a külföldi színészek lelkesedése is alábbhagyott. A produkció munkatársai tagadják, hogy Koltai Róbertet lecserélték.

– Ekkora marhaságot én még életemben nem hallottam! – mondta felháborodva Koltai.
– Most kezdődött el igazán a forgatás, hiszen nemrég állapodtunk meg véglegesen a Magyar Mozgókép Közalapítvánnyal – tette hozzá a rendező.

A film producere – a színész-rendező fia – azt mondja, hogy a stáb tagjai valószínűleg félreértik a kialakult helyzetet.

– Egy vizuális koordinátor érkezett Angliából, aki szaktanácsokat ad a folyó munkálatok során. Nincs szó arról, hogy az édesapámat leváltanánk a rendezői székből – mondta Koltai Gábor.

A film forgatása egyébként augusztus 29-re, szombatra virradóra kezdődött el a Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadán, mint arról korábban beszámoltunk.

borsonline.hu