Hat évvel testvérük, Maurice Gibb halála után Robin és Barry Gibb úgy döntött, hogy koncertturnéra indulnak. Robin Gibb a BBC-nek elmondta, hogy pár napot testvérénél töltött Miamiben, ahol eldöntötték, hogy újra zenélni akarnak.
Maurice Gibb 53 évesen hirtelen hunyt el 2003-ban, egy rutinműtét során komplikációk léptek fel. Akkor döntöttek úgy életben maradt testvérei, hogy 45 éves karrier után többet nem zenélnek Bee Gees név alatt. Robin Gibb azt nyilatkozta elhunyt ikertestvéréről, aki több hangszeren is játszott, hogy „nem csak egy testvér volt, hanem egy igazi bajtárs is”.
A Gibb testvérek összesen négyen voltak, Andy Gibb, aki ugyancsak énekes volt, de nem volt tagja a legendás bandának 1988-ban, 30 évesen szívelégtelenség miatt halt meg. A Nagy-Britanniában született, és Ausztráliában felnőtt testvérek csak párszor, jótékonysági rendezvényeken énekeltek Maurice halála után.
A The Bee Gees együttes minden idők egyik legsikeresebb popzenekara, többszörös Grammy-díjas. 45 éves pályafutásuk alatt a Gibb fivérek 19 dala vezette a slágerlistákat, egyetlenek a Beatles mellett, akiknek egy időben öt daluk is szerepelt az USA TOP 10-ben. Albumaikból több mint 120 millió példány került értékesítésre a világ országaiban, kislemezeikkel együtt közel 200 millió példányban vásárolták meg lemezeiket. 7 Grammy-díjjal, ezen kívül még 8 Grammy-díj jelöléssel rendelkeztek. Megkapták az életműdíjat, tagjai lettek a Rock and Roll Hall of Fame-nek, Barry Gibb pedig a Songwriters Hall of Fame-nek.
manna.ro / mediafax / wikipedia

