Maranec Fruzsinát a Barátok közt Emmájaként, Berényi András lányaként ismertük meg, majd távozott a sorozatból. Most Valkó Eszter és Szakál Miklós mellett ő lesz a reggeli játék új műsorvezetője.

„Váratlanul ért a felkérés, de nagyon örülök a lehetőségnek. Vonzott a műsorvezetés, mint újdonság, és nagyon vártam már, hogy kipróbálhassam magamat egy teljesen más szerepben” – mondja Fruzsi, aki már túl van az első próbafelvételeken is. „Rendszeresen megyek interjúkra és válogatásokra. Szeretnék valahogy a forgatások, a stúdiók világában maradni, hiszen az elmúlt években ezt az életet tanultam meg – mondta néhány héttel ezelőtt a fiatal lány, aki 15 évesen állt először kamera előtt. A színésznő júniusban egy hétig már vezette Ördög Nóra mellett a Reggeli Csak csajok című műsorát.

„A játék konferálása teljesen más jellegű feladat, mint a színészi munka volt. Elsősorban számomra az a szokatlan, hogy míg a Barátok köztben előre megírt szövegekkel dolgoztam, itt perceken keresztül a saját gondolataimra kell hagyatkoznom. Ez persze azért is jó, mert nagyobb szabadságot kapok!” – fejtette ki Marenec Fruzsi.

Az új műsorvezetőnek Valkó Eszter mutatta meg a stúdiót és a technikai berendezéseket, míg Szakál Miki a műsor gyakorlati részében segített neki. „Szerencsére örömmel fogadtak leendő kollégáim, kedvesek, közvetlenek voltak velem. Boldogan tapasztaltam, hogy ez a csapat ugyanolyan vidám élőben, mint amilyennek a tévéképernyőn keresztül tűnt. Eszter lelkesen vezetett végig a stúdióban, Miki pedig igyekezett a legjobb tudása szerint felkészíteni, még a váratlan helyzetekre is! Jó köztük lenni, és várom az első munkanapomat" – mondta az RTL Klub régi-új arca.

atv.hu / RTL – Sajtóklub / Blikk