A Bors információi szerint újra összejött Kamarás Iván és Kapocs Zsóka. Körülbelül egy hónappal ezelőtt a lap szerint Zsóka attól borult ki, hogy kedvese eltitkolt gyermekének ügyéből bírósági per lett, bár környezetükben néhányan arról beszéltek, Kamarás apasági botránya csupán indok volt a már egyébként is kihűlőben lévő románc lezárásához. Legutóbb azonban együtt mentek szórakozni.

„ Volt olyan alkalom, amikor Ivánnal és több sráccal együtt mentünk bulizni – meséli a pár egyik közeli barátja. – Iván a helyszínről hívta fel telefonon Zsókát, hogy ő is csatlakozzon hozzánk. A beszélgetésük hangulatán érezhető volt, hogy nagyon jóban vannak, Zsóka percekkel később már meg is érkezett, túl sokat nem kérette magát. Bár nem beszélnek róla, mindannyiunk számára egyértelmű, hogy újra nagyon jól érzik magukat egymás társaságában, szerelmesek” – mondta a barát, aki szerint az egyre gyakoribbá váló randevúk annak is köszönhetők, hogy hamarosan újra nélkülözniük kell egymás közelségét. Iván ugyanis még a szakítás után elhatározta, augusztusban az Egyesült Államokba utazik, hogy színészmesterséget tanuljon.

A Bors állítása szerint megkérdezték a színésznőt is, aki azt válaszolta nekik, hogy „igen, nem véletlenül láttak együtt minket”, később azonban Kapocs Zsóka közleményben értesítette rajongóit, hogy kikéri magának, hogy olyan mondatokat adjanak a szájába, amelyek el sem hangzottak.

„Miután a magánéletemet firtató kérdésre nem válaszoltam, bosszúból olyan mondatokat adott a számba, amelyek soha el nem hangzottak. Az ilyen kérdésekre egyszerűen nem szoktam válaszolni, de ebben az esetben pontosan azt találtam nemes egyszerűséggel mondani az újságíró hölgynek, hogy: NEM NYILATKOZOM!!!!!!!!!!!!!!! Ebből a drága azt bírta kihallani, hogy: Igen, nem véletlenül látnak minket együtt!! Ez pontosan elég volt ahhoz, hogy ismételten ebben a bulvárlapban találjam magam, és egy általuk kreált cikkben tündököljek, hirdessem, és éljem általuk gondolt magánéletem apró kis részleteit!" - írta felháborodottan Zsóka, aki bár nem szokott nyilatkozni magánéletéről, nem is tagadta a felröppent híreket.

atv.hu/Bors/sztarbutik.hu