Egy vidéki internetes portálon jelent meg az az olvasói levél, ami a színész-rendező, Koltai Róbert nevével fémjelzett iskola szereplőválogatását kérdőjelezi meg. A korábban már bírósági ügybe keveredett cég módszereivel kapcsolatban Koltai elmondta, hogy ő a szervezésért nem vállalja a felelősséget, egyébként meg: Ha valaki nem bízik bennünk, nem kötelező befizetni a pénzt.”

Egy neves stáb tatabányai filmjéhez szervezett gyerekszínész-válogatásra hívták meg az elmúlt hetekben a megyeszékhely tehetségeit, aztán kiderült, hogy csupán egy iskolába juthatnak be – számolt be csalódottságáról egy olvasó a Kemma.hu hírportál szerkesztőségébe eljuttatott levelében.

Szerinte csak a második válogatáson derült ki, hogy csupán az Első Magyar Média Akadémiára járók kaphatnak szerepeket, a vasárnapi harmadik körben pedig azt közölték, hogy a három kurzus összesen 1,4 millió forintba kerül, de előleget is kell fizetni, mégpedig készpénzben.

„A szervezők folyamatosan Koltai Róbertet emlegették, hogy ő vezeti az iskolát és a háttér cég ügyvezető igazgatója is ő maga” – írta a felháborodott olvasó.

Egy felháborodott szülő levele

„Sajnos szeretett városunkban (Tatabányán) is megjelentek az új típusú bűnözők. A történet a következő: Telefonon kb. 2 hete felhívtak több-száz (ezer) családot, hogy egy neves stáb Tatabányáról forgat filmet és ehhez keresnek 8-18 éves fiatal szereplőket. Aki elfogadta az invitálást, mehetett a Sport Hotelbe castingra.

Rá következő héten felhívták a "továbbjutókat", hogy meghívják őket a következő körre. Ezen a castingon már arról volt szó, hogy az ő szervezetük egy iskola és az oda járók kapnak majd szerepeket...

Pár napra rá jött a 3. casting (2009.06.14. Vasárnap), természetesen ez már a "legtehetségesebbeknek" (kb. az első castingon résztvevők 90%-a) - hát sok a tehetség városunkban. A külön kérés az volt a szervezők részéről, hogy itt mindkét szülő vegyen részt a gyerekkel. És a mi a legszebb, itt már az derült ki, hogy ezzel az egész castinggal az ő iskolájukba lehet bejutni.

Persze minden szülőnek külön elmondták, hogy az ő gyereke milyen tehetséges és a fejlődése minden pénzt megérne. Volt ígérgetés már befutott tanítványokról, akik Nicolas Cage filmekben szerepeltek és sok-sok euro-t keresnek.

A bummm: Tandíj \"\"1 400 000 Ft - 3x2,5 hónapos kurzus, csak szombati foglalkozásokkal a nyóckerben. A szervezők folyamatosan Koltai Róbert nevét emlegették, hogy ő vezeti az iskolát és a háttér cég ügyvezető igazgatója is ő maga. Adtak egy tájékoztató füzetet is, amelyben szintén ez meg volt erősítve.

A tandíj első részletétét (százezres összeg) 16:00-ig kell megfizetni, mert különben nincs felvétel. Aki lemarad, kimarad. Átutalás nincs, kizárólag készpénz és vasárnap 16:00-ig. A többi részlet 3 hetente.

Természetesen sok szülő felháborodott (magában) és ott hagyta őket, de a nagyszámok törvénye alapján sokan reménykedve gyermekük szebb jövőjében hazamentek és hozták a pénzt. Adtak egy szerződést, amit Tóth Károly nevű ember írt alá személyesen - persze a cégkivonatuk alapján nincs ilyen aláíró ember a cégben. A cég már járt Kecskeméten is, ott rendőrségi ügy lett belőle.” – írta a felháborodott András.

Mint kiderült a szervező cég (iskola), az Első Magyar Médiaakadémia Kft. 2009.05.06.-án lett bejegyezve. A tulajdonos a januári bejegyzésű MEDIA SCHOOL GROUP Kft. A tulajdonos tulajdonosa pedig egy, a Marshall-szigeteki Köztársaságban bejegyzett cég az EMUNA HOLDING LTD.

Koltai: „Miért lenne átverés?”

Koltai Róbert színész-rendező elmondta, hogy ő a szervezésért nem vállalja a felelősséget, művészeti vezetőként csak azért felel, ami az akadémia berkeiben történik.

– Ha valaki nem bízik bennünk, nem kötelező befizetni a pénzt. De el lehet jönni Budapestre is egy prezentációra. Minden nap tartunk egy-egy ilyen bemutatót. Egy kurzus négy hónapos, tizenhatszor három óra, nem tudom, miért árulják egyben, de az, hogy mit mond a casting szervezője, nem rám tartozik – emelte ki Koltai Róbert.

Hozzátette, hogy egy tehetségkutató, de nem színészképző iskoláról van szó, ahol az újságírással éppúgy megismerkedhetnek a jelenlévők, mint a rendezéssel, kamerakezeléssel, világítással, sminkkel. A kamerázás és a beszédtechnika a két fő tantárgy.

– Miért lenne átverés egy Mikó István vagy Esztergályos Cecília nevével fémjelzett iskola? Nem azért töltöttünk évtizedeket a pályán, hogy bárkit átverjünk – nyomatékosította a színész.
Amikor az Első Magyar Média Akadémián érdeklődtünk a tatabányai esetről, Koltai Róbertet, mint ügyvezetőt említették, de ahogy a színész-rendező fogalmazott, „ez a neve a gyereknek”, viszont ő csak a tantervért és az iskolában folyó oktatásért felel. Igaz, a cégjegyzékben is ügyvezetőként tüntetik fel.

A cégnek már van bírósági ügye

Kecskeméten a közelmúltban hirdette meg a válogatást az Akadémia, ám ott feljelentés is lett a dologból, miután hangoskodás, dulakodás is volt a castingon. Az Első Magyar Média Akadémia garázdaság miatt jelentette fel az egyik szülőt, a szülő meg félrevezetés miatt a céget. Tárgyalás még nem volt, valamikor júliusban várható – derült ki az információ a Bács-Kiskun megyei napilap, a Petőfi Népe szerkesztőségében.

Az Akadémián egy neve elhallgatását kérő informátor megerősítette, hogy tartottak castingot Tatabányán. Mint mondta: az iskolát a Media School Group és a Wellness & Thermal Hotels Szállodaipari és Üdülésszervező Kft. alapította, nem titkoltan üzleti megfontolásból. A Media School Group hozta a szakmai hátteret, ők tevékenykedtek már korábban is hazánkban, és tényleg külföldi tulajdonosok kezében van.

– Költséghatékonynak kell lennünk, azért hirdettük egyszerre a három kurzust – árulta el az akadémia munkatársa. – Akinek van pénze jön, akinek nincs, az nem jön. Talán ezért hihetik azt egyesek, hogy kimaradnak valamiből. Nem kötelező pénzt adni a felvételin, hiszen  – bár 24 ezer forint lenne az előleg – ha valakinél csak ötezer forint van, az is jó, ha annyi se, az se baj, majd átutalja később. Hozzátette: a castingon is egyértelmű volt, hogy az Akadémiára keresnek fiatal tehetségeket, akiknek később segítenek. Vagyis ha valaki áldoz az oktatásra, azt támogatják a karrierépítésben.