„Olyan egészségügyi problémám volt, amit a hipochondriával szoktak összefüggésbe hozni – mesélt mindennapjait megkeserítő dolgáról Fenyő a Reflektor TV-ben, Szily Nóra műsorában. – Megijedtem, és amikor már túl sokat panaszkodtam a környezetemnek, az egyik barátom szakemberhez vitt. Szerencsére nem volt bajom, és letettem ezt a batyut” – tette hozzá a megdöbbentő részletet Magyarország egyik legnépszerűbb rock and roll énekese.

Sőt Fenyő azt is elárulta, hogy messze nem erős jellem, mint amit a kívülállók gondolnak róla.

„A döntési képességem egy óvodáséval egyenlő, akár magánéleti, akár szakmai kérdésről van szó. Addig húzom, amíg valaki más dönt helyettem, és rá nem taszít egy kényszerű pályára. De még onnan is szeretnék sokszor visszatáncolni. Ez számomra is megfejthetetlen, ezért próbálom magamat analizálni, és olyan is volt, hogy pszichiáter tanácsát kértem, bár ebben a dologban nem jutottunk sokat előre” – nyilatkozta a Megasztár zsűrije ugyan nem életveszélyes, de roppant kellemetlen betegségéről.

Hírextra/Bors