A helyzet kissé frivol, a női ruhába bújt Benkő Dánielt egy tornateremben próbálják utolérni több-kevesebb sikerrel. A rendező nagyon dühös, a lantművész dühítő, egyedül a lányok nem zavartatják magukat. A botrányhős dalt ír, szobrot és festményt készít új múzsája tiszteletére.
- Őszintén tisztelem és csodálom! Ő a totális nőiesség megtestesítője! A múzsámmá vált! - szögezte le a Cool Live műsorában. Benkő még márciusban látta meg az új magyar film színésznőjét az RTL Reggeli adásában. Nem bírt magával: elő adásban beszaladt a stúdióba, és bejelentette, hogy Labancz Lilla személyében megtalálta az isteni sugallatot, az élet esszenciáját, majd elénekelt egy spontán írt szerelmes nótát a meglepett színésznőnek.
Azóta Dániel számtalan alkotást készített a színésznőről: szobrok és festmények hada látott napvilágot a Lilla-korszak jegyében sőt, dalok is léteznek, melyeket az ifjú mozisztár születésnapján adott elő az ünneplőknek, akik azóta indulóként harsogják a szerzeményeket. A színésznő elmondta, tetszenek neki Dániel alkotásai, főleg a róla elnevezett festmény áll közel a szívéhez, hiszen rajong a lila és a pink színekért.
Labancz Lilla legutóbbi filmjében pompon-lányok is szerepelnek, így Benkő Dániel úgy döntött, hogy rajongása bizonyítékaként ő is magára ölti a lányok szerelését.
Netbulvár/atv.hu

