Az ott olvasható információk szerint Bauer Sándor 17 évesen, 1969-ben gyújtotta fel magát és halt meg. Norbi édesapja akkoriban a Magyar Távirati Iroda fotósa volt, és pechjére ő is a Bauer Sándor névre hallgat. A múzeum összekeverte őt a mártírhalált halt Bauer Sándorral, minden bizonnyal a névazonosság miatt- írja a Kiskegyed.
„Megdöbbentem, hogy a Terror Háza weboldalán ott az apám fotója, és mellette a szöveg, hogy meghalt. Még megemlékezéseket is tartanak róla, pedig az édesapám él.” – tudta meg a Bors Norbitól.
Három évvel ezelőtt találkozott először Norbi és apukája. Hogy miért váratott ilyen sokáig magára a dolog? „Apám elhagyott minket, anyám pedig csak néhány éve mesélte el, hogy még mindig él. Szeretett volna megismerni engem, de nem akarta összezavarni az életemet. Három éve végül találkoztunk egy kávéházban. – mesélte Norbi a lapnak. - Hetvennyolc éves, és korához képest kitűnő egészségi állapotban van.” – árulta el Norbi.
„Remélem, hogy hosszú életű leszek, ha már így eltemettek” – mondta nevetve édesapja. A Terror Háza vezetősége elnézést kért a családtól és kijavítják a hibát weboldalukon.
Kiskegyed / Bors

