A tragédia Makón történt: épp egy kosárlabdameccset vívott barátaival a szerencsétlenül járt 25 éves sportoló. A fiatal játékos összeesett, majd életét vesztette. Egyelőre rejtély, hogy miért állt le váratlanul a fiatalember szíve.

„A barátunk ugyan egyszer játék közben elesett, de aztán felkelt, és folytatta a játékot, mintha mi sem történt volna. Majd jött a baj. Később ugyanis egy támadás közben, amikor épp passzoltak neki, a kezdőkörnél rosszul lett, és leguggolt. Ekkor még nem hittük, hogy halálos lesz a vége.

Természetesen azonnal lekísértük a pályáról, és akkor még azt mondta, nincs semmi baj. De mire a partvonalon kívülre értünkk, összeesett, és elvesztette az eszméletét, leállt a szíve“ –mondta egy játékostárs.

Természetesen a sportolók azonnal hívták a mentőket, és az orvosi segítség megérkezéséig szívmasszázst alkalmaztak, lélegeztették szerencsételnűl járt társukat, ám ez sem segített. A 25 éves kosaras életét már nem tudták megmenteni.

SMCrew