Október 7-én írt blog-bejegyzésemben megírtam, hogy Papcsák Ferenc boszorkányüldözés-ügyi kormánybiztosnak le kell mondania, mert főállású polgármesterré választották, s e két tisztség az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 33/A. §-a szerint összeférhetetlen.

A törvény szerint Papcsáknak 30 napja van arra, hogy válasszon két pozíciója közül, s ez a határidő a hétvégén lejár. Múltkori bejegyzésemben még attól tartottam, hogy a kormánytöbbség valamilyen trükkel, vagy személyre szóló törvénymódosítással (ld.: lex Borkai) megmenti az álláshalmozó főinkvizítort, de a mai napig ennek semmi nyomát nem látom. Ezek szerint Orbánék vagy tudomásul veszik Papcsák távozását, vagy újfent példát mutatnak törvénysértésből.

A törvény ugyanis világos: ha Papcsák nem mond le a kormánybiztosi megbízatásáról, akkor – az önkormányzati törvényben meghatározott eljárás után –polgármesteri tisztsége megszűnik. Ezt az eljárást bármelyik önkormányzati képviselő kezdeményezheti, és ha a képviselő-testület nem hajlandó az összeférhetetlenség kimondására, akkor a közigazgatási hivatal feladata a törvényesség helyreállításának kezdeményezése. Ha ez sem segít, akkor a végső szót bíróság mondja ki. Úgy tűnik egy bírósági eljárás kockázatát is vállalja a Fidesz azért, hogy tovább tudja működtetni a koncepciós perek előkészítését szolgáló inkvizíciós hivatalát. A recept ismerős: törvényt sértenek, hogy törvényt tudjanak sérteni…