Elnöki fej kerekedik a képernyőn, a választott Úr hangja szól az ő népéhez, kicsit kommunista, kicsit tőkeellenes, kicsit imperialistagyűlölő, kicsit állampárti és nagyon populista. Minden vasárnap délután Hugo Chavez beveszi magát a tévéstúdióba, és egy órás időkeretben válaszol a polgárok normáldíjas telefonjaira. Kompromisszumot nem ismerve feszül ilyenkor az elnöki pocak, visszapattan róla az Egyesült Államok és az IMF, Busht részeges szamárnak titulálja, Angela Merkelt fasisztázza, miközben Moszkvával kokettál. Az emberi jogokra nem sokat ad, ellenfeleit vagy feledésre, vagy börtönre ítéli, de bánja kutya, a választóknak tíz éve államférfiúi favoritja, ő rajzolta vissza a világpolitika térképére a noname banánköztársaságot, ő adta vissza egy ország rendjét és büszkeségét. Teheti, nem köti nemzetközi gúzs, ő kezeli annak a dél-amerikai földgáz- és olajtartálynak csapját, amit Venezuelának hívnak.

Közép-kelet Európa is rendre kitermeli a maga Chavezeit, de olajat nem mellékel hozzájuk. Így a zsarolópotenciál szerény, népvezér itt legfeljebb szóhuszár lehet vagy függőségbróker. Orbán Viktor a huszárhagyományokat követi, amíg látja a nép szeme, rohamot vágtáz, majd a határon átérve békés galoppba csap. Múlt szerdán részben őszinte volt a kormányfő, mondta, nincs mese, blokkolni kell a magánnyugdíjpénztárak állami utalásait, különben elvész az unió követelte hiánycél. Arról, hogy polgárjogi szerződésekben rögzített 420 milliárdot einstandol az állam alkotmányellenesen, a miniszterelnök hallgatott. Mire felködlött volna, hogy a pénzügyi szabadságharcos kapitulált és az uniós teljesítés érdekében elhappolta a polgári megtakarításokat, már kinevezték a kormánybiztost, aki átvizsgálja a magánnyugdíjpénztárakat, mennyi kárt is okoztak a népnek.

Látatlanban biztos, hogy sokat. Hiszen az állam, mint azt a vörösiszap-katasztrófa is megmutatta, csak megkérdőjelezhetetlen veszélyhelyzetben jön és foglal el alumíniumipari üzemet vagy magánnyugdíjpénztárat. És csak is azért, mert – ahogy Orbán Viktor hétfőn a parlamentben mondta – az emberek megtették a dolgukat. Értsd: a választáson kétharmados többséghez juttatták a Fideszt, értsd: a rend államára szavaztak. A rend és az állam szinonimája pedig a kormányfő. Aki mint jó körzeti megbízott járja körbe területét, az ő hangja kér segítséget a katasztrófa károsultjainak, az ő hangja dörren a harácsoló multikra, az ő hangja torpantja meg az EU-t a pannon limesnél. És izmos belföldi hangja mögül nem hallik ki külföldön használt diplomata hangja, így nem derül ki, hogy a nemzeti retorika egy célt szolgál: teljesíteni az európai közösség elvárásait. Legföljebb annyit mond halkan a miniszterelnök: a jövőben is az EU keretein belül képzeli el Magyarország jövőjét.

A nemzeti öntudat színjátékát pedig vastaps kíséri. Mert a látható függőség böki a magyar szemet. Nem számít, hogy az unió rendszere kiszámítható (és egyébként a viszonosságra épül), az EU akkor is – kádári szóhasználattal élve – gaz imperialista. A függőség pedig jelen helyzetben bármikor átcsoportosítható. Oroszországhoz mehet Magyarország energiahordozókért, Kínánál kopogtathat kölcsönért. Jöhet olcsó gáz, olcsó hitel. Hogy milyen árat fizethet ezért Magyarország, azt senki nem tudja. De a választók visszakaphatják a rendjüket és büszkeségüket. Mert jól kitapintható, jogrendbe ágyazott függőség nincs. Csak egy szabadságharcos a nemzet élén. Aki most köti gúzsba az országot és benne a sajátjait. Ugyanis a magánnyugdíjpénztárak visszafoglalása, a távközlési-, az energetikai-, a bankszektor válságadóztatása után a hatalmi-gazdasági origó a miniszterelnök lett.

Felborult a régi rend, a Fideszben is. Eddig Orbán Viktor erejét az adta, hogy mozgósítani és egyben tartani tudott. Most az adja, hogy érdemben vágta el a régi Fideszt a gazdasági kapcsolataitól, miközben a tömegbázist megtartotta magának. A válságadó kivetésével gyakorlatilag megszüntette, vagy ha úgy tetszik, magához csatolta be az energia-, a távközlési-, a pénzintézeti, a kereskedelmi lobbit. A bankrendszer átstrukturálásával az önkormányzati és kis –és középvállalkozói lobbit úgyszintén. Emlékeztetőül: a jelenleg a pénzintézeti forgalom 10 százalékát sem adó takarékszövetkezeteket a kormány annyira felhúzná, hogy 30-40 százalékra hízzon bankpiaci részesedésük. Azaz megkezdődött az oligarchák domíniumainak elfoglalása.

Mire véget ér a folyamat, olyan erősen rendeződik át a hatalmi-gazdasági struktúra, hogy azt vissza csinálni nem lehet. Így Orbánnak sem váltópárttól sem belső riválistól nem kell tartania, folytatásához ugyanis ritkán jelentkezik politikai rivális, gazdasági szövetségeseket pedig igen nehéz toborozni. Orbán hosszú távra stabilizálta magát, mindenféle félprezidenciális rendszerkorrekció nélkül. Mostantól a köztársaság elnöke Schmitt Pál, az állam elnöke Orbán Viktor. Alo presidente!