A hazai közélet játszóterének évtizedes múltkonstruálásai még azokban is kételyt szültek a trianoni békeszerződés kilencvenedik évfordulójára kapcsán, akik minden mítoszképzéstől mentes történészi munkák garmadáját várták a könyvespolcokra.

Pesszimizmusuk jogos, hiszen a politika évtizedek óta nem akaródzik visszaengedni Trianon kérdését a könyvtárakba és történészi kutatásokba, ha kell, ha nem, a történelem újraírása terén újabb és újabb mítoszokkal látja el a békeszerződést és körülményeit. Ilyen helyzetben megnyugtató megoldásnak bizonyul, ha a történész szakmához fordulunk, kiolvassuk a tényeket, megismerjük magát a történelmet, úgy, ahogy az volt. Na, persze, ha minden ilyen könnyű lenne.

De nem. Ha van ugyanis olyan történelmi esemény, toposz vagy gócpont, amely kapcsán az előbbi "eljárás" biztos nem működik, az szinte bizonyos, hogy Trianon. Nagy a választék, könnyű eltévedni. Hiába jelentek meg számos alkalommal olyan, a hazai történetírásban is mérföldkőnek számító történészi munkák - gondoljunk csak Zeidler Miklós vagy Romsics Ignác könyveire - amelyek segítenek bennünket, hogy tévhitektől és mítoszoktól tisztítsuk meg a kilencven évvel ezelőtti napokat, mégis újra és újra a "folklorizálódott történeti diskurzusba" keveredünk. Legendák és mítoszok kuszaságában keressük a történelem megértésének kulcsát. 

Az iránytű viszont immáron adott: túl a fenti munkákon Ablonczy Balázsnak a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent könyve, a Trianon-legendák soha nem jöhetett talán jobbkor. Mondhatni vártuk. Ablonczy korábban a Teleki-monográfiával már bizonyította, hogy nem fél a dolgok mélyére hatolásától, ütközni saját szakmabeli kollégáival, elutasítja, hogy saját vagy politikai oldalak értékrendszeréből kiszólva ismertesse a tényeket. Most sem tesz másként, amikor a trianoni legendák és keletkezésük forrásvidékére kalauzolja az olvasót. Könyve így óhatatlanul is leleplező. 

Ablonczy már az első fejezetben (Történeti Trianon) nem hagy kétséget afelől, hogy nem rokonszenvez a Trianon mint ideológiai csodafegyver "iskolájával". Ahogy fogalmaz: "A mitizáló-romantizáló történetszemléletnek tett engedményeik (a történész szakmáé - kiegészítés B.B.) előbb-utóbb visszaütnek majd." Ez azonban nem jelenti azt, hogy magával hordozná könyvtári belépője mellett a "bölcsek kövét". A történész rögtön a könyv elején maga is bőven értekezik Trianon kapcsán a történettudományi kutatások nehézségekről. Számos esetben ugyanis forráshiánnyal kell megküzdeni, gondolatkísérletekre kell támaszkodni, és nem egyszer a "másik oldal" - nagyhatalmak - nézőpontja még alig feldolgozott. 

Mindebből azonban nem következik, hogy el kellene fogadnunk, hogy Georges Benjamin Clemenceau francia miniszterelnök valóban magyar származású menye miatt nem osztott volna lapot a magyaroknak a tárgyalások során. Ablonczy az előbbi viszonyt is alaposan körüljárja, és éppen ellentétes következtetésre jut, mint a legendagyártók. Ahogy nem hagy kétséget afölött sem, hogy a szerződés szignója nem a Kis-Trianon, hanem a Nagy-Trianon-palotában került aláírásra. Nem ő találja ki, inkább bebizonyítja.

Böcskei Balázs írásának folytatása itt olvasható.