Veszem a bátorságot és egy bejegyzés alkalmával úgy teszek, mintha valamiféle politikai elemző lennék, aki viszont nagyon is értékorientált. Tulajdonképpen ma nem is lehet objektívnek lenni, hiszen a „fülkeforradalom” böszmeségei elsöpörnek minden lehetséges objektivitást.
Aki meg ennek ellenére is objektív szeretne maradni, az a harmadik Magyar Köztársaság elárulója. Persze, erre is akad még próbálkozás, álljon hát itt „ragyogó” példaként a Párt Nézőpont Intézet vezetőjének páratlanul szervilis indoklása annak kapcsán, miért is nem jogellenes az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítása. Nem mondom, hogy magyarázata médiatörténeti jelentőségű, hiszen biztos vagyok benne, hogy fogunk még látni ehhez hasonló intézeti manipulációkat. Pénz beszél, kutya ugat. Illetve Orbán beszél, a többiek pedig mint a bólogató „Lada-kutya” helyeselnek.
De vissza „új”, ideiglenes szakmámhoz: nem értem az LMP-t és/vagy Schiffer Andrást, és ez nem ma kezdődött. Nem értettem már a kettős állampolgárság határozottan hatalomtechnikai megszavazásakor. Nem értettem a Trianon-napi szavazó show-hoz való sorfalálláskor, ahogy furcsálltam Schiffer András „Orbán Viktor mekkora demokrata, mert szalonképesen tud cigánybűnözni” dicséretét is. Nem értettem Ivády Gábor-ügyét, aki lassan már csak annak a pártnak nem volt tagja, ami még meg sem alakult, azaz miért vette be anno a párt, ha „politikai kalandorokat nem fogad”. Furcsa volt a párt őszi cédulagyűjtése is, amikor is a „Hogyan jöttek egy éjjel alatt?” kérdésre a „csoda” volt a válasz, mely ezzel politikatörténeti kategóriává lett. S végül az is furcsa, hogy olyan politikusai vannak, mint Elek István, aki tavasszal egyéniben a Fideszre húzta. Holott, aki írástudó, értelmiségi és/vagy Elek István létére(!) ez tette, azt a gesztust még minősíteni sem lehet. Kérdésem volna tehát: kivel és mit akar az LMP?
Az LMP zöld? Egyes politikusai biztosan, de az ökopárt mivolttól még egyelőre fényévekre van, és nem szerencsés mindig azzal mosakodni, hogy a például a német Zöldek sem keddről szerdára lettek kormányzóképes erő. Azok legalább zöldek voltak, mondanivalójukban homogének . Merthogy az LMP nem zöld, de baloldali is csak annyira, hogy Tobin-adót és egykulcsos adó kritikát ajánljon. Akkor jobboldali lenne? Ezt inkább válaszolják meg a nálam alaposabb elemzők. Némelyek a párton belül konzervatívok - mondják és nyilatkozzák. Jaa, az jó! Akkor ezt majd kéretik definiálni a közhelyeken és Elek Istvánokon túl!
Mindezekkel az útkeresésekkel nem lenne gond, ha közben nem folyna az arctalan politikai szavazatmaximalizálás és manipulálás. Bár ezt sem Karácsony Gergely vagy Kukorelly Endre teszi, hanem Schiffer András. Az ismert jogvédő, akire Orbán demokratázása után már aligha bíznám rá még a nem létező kutyám sétáltatását sem. A jogvédő, akit annak hiperbátor lépését követően csak „Orbács-csicskának” minősítenek közösségi fórumokon.
Holott az LMP többet érdemel, mint Schiffert. Amit például az LMP szerdán tett, az éppúgy jogos, szükséges és támogatandó, mint amit a Charta tett kedden. De az LMP ma még részben Schiffer. Előfordulhat, hogy a fenti dilemmák mögött az ő kiegyensúlyozó, igazgató, „ezt is, azt is integráló” szerepkörére való hajlandósága és akarta áll. Fontosnak akar látszani egy egyébként tehetségtelen politikus.
Értem én a politikai osztály kritika logikát, a se nem bal, se nem jobb mentalitást, a pártpolitika és az ideológiai politizálás meghaladását, az öko szemléletmódot, stb. Posztmodern, kockázattársadalom, bal-jobb kategóriák meghaladása, ezeket a tendenciákat anno a Schiffer által sokat szidott „harmadik utas” Anthony Giddens minden munkáspárti politikusnak „megtanította”. Ezek a toposzok – jó adag neolib/kon hardcore morzsákkal megzizzentve – elég volt az MDF-nek is 2006-ban. Szép emlék azóta a párt, nem úgy sajnos Boros Péter tanácsai.
Schiffer világnézete tehát használt világnézet. Épp ezért több kell annál, mint a jogállamiság karakán támogatása.
Túl sok nyitott kérdés van ugyanis az LMP frakcióvezetőjének háta mögött ahhoz, hogy érteni véljem ezt az egyébként megkérdőjelezhetetlen következetességet. Schiffer András ugyanis jól példázza a hazai politikai kultúra egyik legkínosabb, olcsó népszerűségi rágójának rágását: a gyurcsányozást. Lassan már nincs olyan sajtótájékoztatója, amit a kötelező „jogállam elmúlt időkben történő baloldali sárba tiprása”, a nyolc „évezés” vagy „Gyurcsánnyal???Miiii?! Vele?!!” toposza nélkül folytatna el. Két okból is szemfényvesztés ez az üres kommunikáció: egyrészt immáron jól látszik, hogy mit is jelent a jogállam sárba tiprása, és mit nem jelentett. Jó, tudom, olyan nagyformátumok, mint Gaudi-Nagy nem így látja, de nem kell bedőlni minden kuruc.info-oknyomozásnak. Másrészt, aki az ilyen aljas, antidemokrata tendenciák során válogat a demokraták között, az nem más mint egy politikai Olcsó János, akinek egy sajtótájékoztató és egy százalékpontnyi visszaesés a közvélemény-kutatásokban drágább, mint a jogállam melletti közös kiállás.
Fantasztikus dolog, hogy tegnap az LMP is tüntetett, még fantasztikusabb dolog lenne, ha Schiffer nem csak jogvédőként, hanem magánemberként és politikusként is kezet tudna fogni, azokkal, akikkel ha másban nem is, de a jogállam feltétlen tiszteletében egyet tud érteni.
Nem miattunk, miattam mondom ezt, hanem, hogy minden egyes, a másik - és pártja - iránt szkepticizmust tápláló szavazó és politikus megnyugodjon. Itt is, ott is.
Az, hogy milyen legyen az LMP, azt majd politikusai és tanácsadói felismerik. De, ha Schiffer olcsón baloldalazik, gyurcsányozik, nyolc „évezik”, „Orbán majdnem demokrata” toposzokat ereget, akkor könyörtelen, de tisztességes politikai ellenfelei leszünk az éppen gyengülő LMP-nek. Utóbbi senkinek sem érdeke, csak Orbánnak.
Felesleges politikailag rövidlátónak lenni, sokba szokott az kerülni.
Név: Dr. Molnár Csaba
Az atv.hu szerkesztősége és kiadója az olvasói hozzászólások tartalmáért nem vállal felelősséget.