Két DVD-t láttam mostanában . Afféle modern szamizdat az egyik (most már ilyen is van újra), a másik pedig  tanév közben felvett, ám időhiány miatt meg nem nézett filmtrilógia. Elsőre nincs sok közük egymáshoz.  Az egyik a valódi magyar kommunista, az utolsó élő dínók egyike, aki semmit sem bán, és esze ágába’ sincs bocsánatot kérni. Újra Ismertté a nevét a letiltatott dokumentumfilm tette.  A másik ismert műalkotás hőse, a „gyapjas hajú, olajos bőrű” bevándorló, aki idejött (Ámerikába) és bepiszkította „ezt a tiszta országot” (szenátor a Keresztapa 2.-ből)Hasonlít ez a két karakter, nagyon.

Kőbe vésett elvek , „halálosan” komolyan vett életszabályok igazgatják mind a két főhős életét. Jól átgondoltan és nem felindulásból tettek iszonyú dolgokat. Védelmeztek valamit mindketten, amiről hitték, hogy nélkülük, az ő soroatosan kemény beavatkozásuk nélkül bizonyára összeomlana.

Michael Corleone és Béla bácsi közti közös vonás ezenfelül az is, ahogyan bekerültek a hatalomba: mindketten akaratuk ellenére, külső nyomásoknak engedve. Mike-ot, a legkisebb fiút nem keresztapának szánták, ellenkezőleg: az elsőnek, aki tanulás és műveltség révén a családot a legális világba átvezeti. A törvényesség, a valódi polgári tisztesség ígéret-földjére; mert Amerikából ők eddig a vért, az erőszakot és a mindenáron túlélést fogták föl – nem kis részben persze épp ők maguk tették ilyenné …

Béla bácsi is kényszerből lett a hatalom embere. Elmondja szépen a filmben, hogy úgy aggatták rá a miniszterséget, nem akart ő az lenni.

Aztán mindketten nekiláttak és elkezdték a dolgukat. Mike Corleone higgadt tekintetű keresztapa lett, intelligens parancskiadó hűbérúr. Halk stílusban debütál: utasít az árulók lelövetésre, a rivális családfők kiírtására, sógorát is megfojtatja, de előtte nyugtatja szegény nyomorultat: dehogy akarja ő a saját húgát özveggyé tenni… Később eltakarítja az élők közül egyetlen még élő bátyját. Látjuk, hogy mindezt nem szadizmusból teszi, a családot kell neki a bomlás és romlás legkisebb csírájától is megvédenie. Igy lesz belőle szörnyeteg- öregember, aki későn – már a harmadik részben eszmélve –  akarna kiszállni, s kutatja lelkizve az emberi kapcsolatok morzsáit  maga körül, mert „ a szeretet,  csak az marad meg…”

És a Béla is aláírt és utasítást hajtott végre. És igenis (minden írásos bizonyíték szerint) súlyosabb ítéleteket követelt és biztos vagyok benne, hogy mindezt nagy felelősségérzettől áthatva tette. Ki is mondja öntudattal, hogy őneki kérem szépen meg kellett védenie a szocializmus ügyét, hogy itten felforgatók randalíroztak, hogy csakis erőszakkal lehetett lépni… mert különben mi lett volna itten.

És mindezt ma is a legnagyobb nyugalommal így gondolja. Intelligens, friss, jól karbantartott idős ember módjára a két kezét maga előtt jellegzetesen összefonja, s ül egyenes derékkal –egyenes gerinccel öntudatos arccal és  mondja bele a kamerába, hogy  „hülyének néznek maguk engem…?”- mikor némi gesztusra, mondjuk egy halkan elrebegett „bocsánat”-ra tesznek célzást a szemtelenül fiatal, izgága filmkészítők. 

Na és ebben különbözik egyedül a két főhős. Mike,  ahogy nézzük ott a harmadik rész végén, áll a lépcsőn kétségbeesve és összetörve a lánya halála utáni percben,  és mi szánjuk szegényt az égbekiáltó fájdalmát látva, s tudjuk,  bánja az egész elbaltázott életét,  az erőszakot, meg  a hazudozást évtizedekig lefedő kézcsókos szertartásokat, a soha be nem tartott nagy fogadalmakat, a barokkpompás templomi cirkuszokat – amit mellesleg érdekes módra Béla sem vetett meg annyira, legalábbis most, késő öregkorában a falujába visszatérve látjuk őt buzgón keresztet hányni a gyerekkori oltár felé…

De azért nem bán semmit se. Nem hülye ő. Csak eltűnt belőle valahol a kemény időkben kötelességteljesítés (ő úgy mondaná: helytállás) közben az emberi belsőnek egy igen piciny, szemmel nem látható része, ami bizony… Mike Corleonét is kínozta-kínozgatta, legalább az élete végén: a lelkiismeret.  Viszont  (nem úgy, mint  Mike-nak) van még ideje…