Egy igazán jó vébén, egy jó meccsen, a két legjobb csapat összecsapásán győzött a világ legjobb válogatottja. Habár sokan fanyalognak, nincs miért. Egy valóban jó meccs nem feltétlenül a gólok számától válik azzá, és sokszor az igazán rossz, de látványos meccsek nagy sikert tudnak aratni. Akinek pedig a gólok nagy számára van igénye, az nézzen kézilabdát.

Rögtön felrótták a spanyoloknak, hogy kevés góllal nyerték meg a meccseket, és vajon ez jó tendencia-e. A kevés gól általában a szervezettségből fakad, ez vezet el ahhoz, hogy kevés gólt kapjon egy csapat és ebből kell felfejlődni a támadásba. Ez mindenképpen kevés gólt eredményez a támadójátékban is. Nem lehet komolyan venni azokat a csapatokat, akik nem fordítanak elég figyelmet a védekezésre. Azokból hiányzik az a mentális erő és győzni akarás, ami bajnokká tehet egy csapatot. Szerencsére ez megvolt a spanyolokban, így méltókká váltak a bajnoki címre.

Érdekes módon azok a csapatok, akik nagy gólkülönbségű győzelmeket arattak a tornán, döntő meccseken ki is estek, sokszor mentális okokból. A szervezettség és mentalitás ilyen módon össze is függ. A hollandok szervezettségben, mentalitásban jók voltak. Ők sem nagy gólkülönbségű győzelmekkel érkeztek, alapvetően nem is hibáztak, az ellenfél egyszerűen több jó játékossal rendelkezett, ez a 110. perc körül végül ki is jött. A németek hibájából tanulva igyekeztek már az ellenfél térfelén labdát szerezni, a megszerzett labdát a rájuk jellemző ökonomikus focival megfelelően kijátszott helyzetekig vitték. A labdabirtoklás aránya emiatt billent a spanyolok felé, a hollandok nem a labdajáratást, hanem a helyzetfelismerést tették fő szervező elemmé. Ez sokszor járt elkapkodott passzokkal, de helyzetek számában nem volt lényeges különbség a két csapat közt. Döntőnek végül Fabregas beállítása bizonyult. Az ő váratlan megoldásokat hozó passzai hoztak olyan helyzeteket a spanyolok számára, amelyek komolyabb zavart tudtak kelteni a holland védelemben.

A döntő leggyengébb pontja kétségtelenül az angol játékvezető volt. Ténykedése alapján megállapíthattuk, hogy feleségének igaza volt. A pályán látottak alapján Webbről valóban elég nehéz elképzelni, hogy 8, 6 és 2 éves gyerekei között rendet tartson. Mérkőzést befolyásoló hibája, lényeges tévedése nem volt, a meccset nem engedte ki kezei közül. Látszott viszont, hogy nem igazán tud mit kezdeni a hollandok olykor durvaságig jutó keménységével, és a lelkileg túlzott érzékenységű spanyolok csipkés stílusával, akik már attól képesek voltak összeesni, ha ráléptek a hollandok lábára, Olyan is volt, hogy vezetésük után megmagyarázhatatlanul a gyepre zuhant egy játékosuk – közel s távol egy holland sem volt – majd percekig fekve maradt egy kis lelki vigaszra várva. No, de ez már nem futballról szól, hanem arról, hogy a holland és a spanyol nemzetnek a a férfiasságra nevelésről alkotott  felfogása mennyiben tér el.

Zárásként két megjegyzést: A válogatottak sikerének egyik tényezője csak a játékosállomány, a másik az edző, lehet még taktika, morális helyzet. Ezen kívül hívnám fel a figyelmet arra, amit nevezhetnénk háttérnek (társadalmi, nemzeti, kulturális összetevőkkel), aminek van egy szervezettségi dimenziója is, ami sokszor nem tapinthatóan, de megjelenik a válogatottak teljesítményén. A négy közé csupa olyan válogatott jutott, amelyik ezen a területen is jó eredményt mutatott fel, és a kiesetteknél sokszor ezen a területen volt defekt. (Kellemes meglepetést okozott viszont pont ilyen összefüggésben északi szomszédunk).

A másik: Az európai országok közül helytálló három nemzet pont olyan, amelyeknél nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás-képzésre.

Egészében: a végére minden a helyére került. Minden válogatott azt a helyet foglalta el, ami végül is benne volt. Bezárult a vb, négy év múlva folytatódik a világok harca Brazíliában, amelyre már most fölösleges készülni, mert úgyis Brazília nyer (vagy Uruguay).