Nagyon várom már azt az időszakot, amikor az új kormány bejelentései nem úgy kezdődnek, hogy “az előző kormány…”, hanem elkezdenek végre saját programjukról, terveikről beszélni, s nekem sem kell folyton pontosítanom, amit rólunk mondanak. Ha ez bekövetkezik, végre ráhagyhatom az elemzőkre és gazdaságpolitikai szakértőkre a véleménynyilvánítást, s érdemben megkezdhetem a pihenőidőmet.

Viszont az elmúlt napok nyilatkozatdömpingje miatt - amit a saját becsületünk megvédése mellett azért vállaltam, mert én is szerettem volna minél inkább megnyugtatni a piacokat és ezáltal segíteni a pénzügyi viszonyok stabilizálódását - láthatóan rám szokott a sajtó. Nehéz lesz tehát elkerülni, hogy amikor majd értelmezhető programot hirdet az új kormány, akkor ne nekem kelljen minden elérhető fórumon azt véleményezni. Ezért mielőtt bármi bejelentés elhangzana, jó előre leírom, hogy szerintem egy programhirdetésben mostanság melyek lennének a fontos elemek, illetve milyen fordulatokat lenne tanácsos elkerülni. Viszont a hamarosan elhangzó konkrét bejelentésekre már semmilyen módon nem szeretnék reagálni. Akiknek interjúkat ígértem, természetesen még teljesítem, de ebben a témában új megkereséseket már nem fogok vállalni, hanem mindenkit ehhez a blogbejegyzéshez szeretnék majd irányítani.

Amit először is az elmúlt napok eseményei alapján az új kormány végre meg kellett, hogy tanuljon, hogy miközben ellenzéki politikusként lehet csak választóknak címzett nyilatkozatokat tenni, addig hivatalos kormányként a kettős beszéd már nem működik. Az intézkedések bejelentését egyszerre hallgatják választók, befektetők, piaci szereplők, más országok politikusai és nemzetközi intézmények. Ezek közül talán a választókat lehet a legkönnyebben populista szólamokkal, általános ígéretekkel, vagy szimplán az előző kormány hibáztatásával elaltatni, viszont ezek azok a motívumok, amelyeknek senki más nem ad hitelt, és különösen a piacokat és a pénzügyi befektetőket teszik idegessé, akik viszont gyorsan büntetnek. A büntetés másrészt hamar visszaüt a választókra. Aki tehát ma kormányzati pozícióból nem akarja a választók előtti nimbuszát elveszteni, az kénytelen mindenki más véleményére és elvárásaira is figyelni. Így aztán bármiféle programhirdetésben kiemelt, hangsúlyos helyen kell, hogy szerepeljen a pénzügyi egyensúly és megbízhatóság, és az meg kell, hogy előzzön minden fedezet nélküli ígérgetést.

Ezért aztán egy várva várt programismertetésben nem lehet felületesen átsiklani azon a kérdésen, hogy az új kormány hogyan fogja tovább csökkenteni az újraelosztás mértékét, a költségvetési kiadásokat és ezáltal a költségvetési hiányt és az eladósodottságot. A kiadáscsökkentési tervek nem lehetnek általánosak és populisták, részletes, számszerűsíthető és érdemi intézkedéseket kell bemutatni, amire politikai elkötelezettség is mutatkozik és ami számszerűen ellenőrizhető. Nem lehet például olyan állításokat tenni, hogy az állami vállalatok vezetőinek juttatásából lenne a hiánycsökkentés és az esetleges adócsökkentés fedezete kigazdálkodható, ahogy azt sem, hogy egyedi szerződések felülvizsgálatából érdemi megtakarítás lenne elérhető. De nem lehet önmagában bürokráciacsökkentésről és nagyarányú megtakarításokról sem beszélni, hiszen az részletes számítások és konkrét intézkedési terv nélkül ma már hiteltelen, puszta lózung. A költségvetési egyensúly fenntartását és új intézkedések fedezetének megteremtését pedig végképp nem lehet a magánnyugdíjpénztárak államosításának lejáratott módszerével próbálni megoldani, hiszen az egy szimpla statisztikai trükk, amelyen minden piaci vagy intézményi szakértő könnyen átlátna, és pontosan értené, hogy azáltal a költségvetés állapota nem hogy javul, de inkább romlik. Ehelyett olyan részletes bejelentés lehet sikeres és nyugtathat meg mindenkit, amelyik nyomonkövethető módon vázolja fel, hogy milyen időzítéssel, milyen eszközökkel és mértékben érhetőek el megtakarítások a közszféra költéseiben, amire kamatkiadások nélkül is még kétségtelenül a GDP két százalékával többet fordítunk, mint az OECD átlag, bár a közelmúltban már legalább ennyit lefaragtunk. Ehhez viszont pontosan meg kell jelölni nem csak összevonásra vagy megszüntetésre kerülő intézményeket, de az ott elért feladat- létszámcsökkentés és abból fakadó megtakarítás részletszámításait, érintse az akár a központi közigazgatást, akár az önkormányzati rendszert. De éppen így ideje felvázolni az egészségügyben szükséges olyan rendszerátalakításokat, intézményi összevonásokat, amelyek egyszerre lehetnek képesek ledolgozni a hatékonysági hiányosságokat és javítani a drága de rossz szolgáltatási színvonalon.

Belföldön a bejelentésekben persze mindenki adóváltozások elemeire lenne kíváncsi, miközben kizárólag adócsökkentést célzó intézkedések ismertetése megint piaci pánikot idézhet elő, ezért bármiféle javaslat felvázolása kizárólag pontos és hihető forrásmegjelöléssel történhet meg. Az adórendszert érintő intézkedésekről valójában nem is kellene sokat gondolkodni, elég lenne elővenni a Reformszövetség másfél éve készített és három évre szóló tervét és folytatni az általunk megkezdett munkát. Az adórendszert illetően egyébként három csaknem egyenrangú célt kell megvalósítani. Elsőként a munkáltatói közterhek szintjét kellene tovább csökkenteni és a rendszerét egyszerűsíteni. Ehhez a legkézenfekvőbb megoldás az általunk megtett 5 százalékos járulékcsökkentés folytatásaként egy tovább 5 százalékos járulékcsökkentés. A rendszer egyszerűsítését és átláthatóvá tételét pedig az összes járulékfajta összevonása és a bruttó bérbe olvasztása biztosítaná, a szuperbruttósítás folytatásaként egyfajta összbruttósítással. Ez a lépés lenne egyedül képes a munkaerő költségének csökkentése által hatékonyan visszafogni a munkanélküliséget és hosszabb távon javítani a foglalkoztatottságot.

Bár a tapasztalati alapon elvégzett kutatások alapján semmilyen módon nem javítja a foglalkoztatást, de második célként ettől függetlenül érdemes lenne elmozdulni az egykulcsos személyi jövedelemadóztatás irányába, hiszen az viszont érdemben hozzájárulhat a munkaerő hatékonyságának növekedéséhez és így a termelékenység javulásához, miközben segítené a feketegazdaság visszaszorítását is. Harmadik célként pedig a vállalkozások versenyképességének további javítása érdekében a vállalkozók egyéb, nem a foglalkoztatásra eső adóinak csökkentését érdemes napirendre venni. Ezen a téren a könnyebbik feladatnak a kisadók megkezdett felszámolásának a folytatása tűnik, a nehezebb, de előbb-utóbb elkerülhetetlen pedig a helyi iparűzési adó kivezetése lenne. Mindezekhez képest a társasági adónk mértéke messzemenően versenyképes és kevéssé szorul átalakításra.

Kérdés végül, hogy a jelzett és nyilván csakis több év alatt megvalósítható, lényegében az általunk megkezdett program folytatásaként értékelhető adóintézkedések forrása lehet-e más adók burkolt vagy nyílt emelése, legyen az akár a bankadó újbóli bevezetése, akár például a minimálbéresek megadóztatása. Fontos ezzel kapcsolatban jelezni, hogy az újraelosztás és az adócentralizáció leszorítása érdekében nyilván olyan adócsökkentés lenne preferált, amelynek a költségvetési kiadások visszavágása, intézményi struktúrák további egyszerűsítéséből, hosszabbtávú átalakításából elért megtakarítás képezi a fedezetét. A gazdaság versenyképességének gyorsabb és nagyobb arányú javítását szolgálhatják persze adóteher átcsoportosítások is, azonban ilyen forrásteremtésre leginkább a politikai okokból sajnálatos módon szalonképtelenné tett vagyonadó, illetve értékalapú ingatlanadó lenne a legalkalmasabb. A bankadó újbóli bevezetése emellett ugyancsak nem kizárt, hiszen nemzetközi fórumokon is folyik erről vita, bár ott rendre elhangzik, hogy egy ilyen adó nem szolgálhat költségvetési lukak betömködésére. Másrészt egy bankadó olyan terhelési mértékben, ahogy az még egyáltalán működőképes, aligha jelenthet akkora tartalékot a költségvetésnek, amiből mindenki számára érzékelhető mértékű adócsökkentést lehetne eszközölni, miközben a korábbi hazai bankadó tanulsága az volt, hogy azt az intézmények visszaterhelik az ügyfelekre, azaz a lakosságra és a vállalkozásokra, mialatt ronthatja a hitelezési aktivitásukat és ezáltal a versenyképességet is. Ilyesfajta intézkedés tehát nem populista politikai inspirációval, csakis precíz számszaki tervezéssel vezethető be.

Mindezek kizárólag saját gondolataim, a mára várható bejelentésekről, intézkedések, akciótervek ismertetéséről mit sem tudok, bár van egy olyan érzésem, hogy megint nem marad majd ki belőle az “előző kormány…” fordulat és megint az eddigiekhez hasonló hitelességű kritikákat kaphatunk majd. De előzetesen felhívnám a figyelmet az eddig leírt szempontokon túl arra is, hogy a korábbi bejegyzéseimben hogyan jósoltam meg a választások utáni hangnemváltást, és tanácsolom, a ma elhangzó bejelentések kapcsán mindenki őrizze meg a józanságát, illetve senki ne legyen majd csalódott.

Oszkó Péter többi posztja itt.