Követ dobó, gázálarcos, vörös zászlót tartó görög tüntető az e heti (május 17-i keltezésű) Newsweek borítóján, mellette a főcím: Vége az eurónak. Kérdőjel nélkül, kijelentő módban. Az amerikai hetilap üzenete egybevág azzal, amiről a főáramú amerikai (angolszász) közgazdászok bő egy évtizede próbálják meggyőzni a gazdasági közvéleményt: az euró életképtelen vállalkozás. Közös valutaövezetbe tereli ugyanis a különböző költségvetési politikát folytató országokat. Politikai unió nélkül az egységes monetáris politika - vélik jobbára a tengerentúlon - pusztán kényszerzubbony, amely meggátolja a valutaövezet gyengébben teljesítő országait abban, hogy önálló pénzpolitikájukkal segítsék a reálgazdaságot.

A "na ugye, mi megmondtuk"-érzés nem csak a Newsweek címlapírásának szerzőjét, Niall Fergussont, a Harvard Egyetem professzorát kerítette hatalmába, hanem például Paul Krugman Nobel-díjas tudóst is. Krugman a minap a New York Timesban állt ki a korábban euroszkeptikusnak bélyegzett amerikai szerzők véleménye mellett, mondván, most kiderült, hogy a jelenlegi formájában tényleg "rossz ötlet" volt az euró.

Érdemes felidéznünk, hogy mit mondott a Krugmanhoz képest teljesen más iskolához tartozó, de az amerikai eurószkepszist szintén osztó Milton Friedman, a monetáris közgazdaságtan "atyja" 2005-ben (egy évvel a halála előtt): "Az euró a problémák forrása lesz, nem pedig a megoldásoké. Legjobb tudomásom szerint soha nem volt még olyan monetáris unió, amelyet különböző független országok hoztak létre. Az arany vagy az ezüst lehet egy unió alapja, de politikailag független államok aligha hozhatnak létre inflációra hajlamos közös pénzt." Bár még korábban, közvetlenül az euró mint számlapénz 1999-es bevezetése előtt Friedman azt jósolta: az euró nem éli túl a bevezetése utáni első gazdasági válságot.

Noha az ismertebb amerikai szaktudósok többsége érvelt az utóbbi évtizedben az euró "ellen", e vitában - egészen a legutóbbi időkig - mégis Európának állt a zászló. Az euró intézményesen és gazdasági értelemben is jól működött, árfolyama a bevezetést követő néhány évben komoly erősödésen ment keresztül, tagállamainak száma egyre nő(tt), a gyakran felbukkanó, a fiskális fegyelemmel összefüggő problémák pedig kezelhetőnek, lokalizálhatónak tűntek. (Megjegyzem: az eurót e heti számában temető Newsweek néhány hete adatokkal bizonyította, hogy a közös pénzt használó európai gazdaságok versenyképesebbek az amerikainál.)

Az eszkalálódott görög válság viszont minden kétséget kizáróan megrengette az eurózóna alapjait. Az adósságcsapdába sodródott dél-európai ország megsegítésére először 110 milliárd eurós megahitelt adott össze az EU és az IMF, hétfőre virradóra pedig a teljes eurózóna stabilizálása érdekében egy még gigantikusabb méretű, 750 milliárd eurós valutavédő mechanizmusról döntöttek a 27 tagállam pénzügyminiszterei. Ha Athén formálisan is csődöt jelent, az a maga precedensnélküliségével nem csak a közvetlenül érintett országot hozza nehéz, szélsőséges esetben polgárháborús helyzetbe, de megrengeti az unió építményét, valamint a centrumországok finanszírozó bankjait is. Az EU-27-ek meg akarták akadályozni a "fertőzés" tovaterjedését is; Spanyolország és Portugália finanszírozása szintén borotvaélen táncol. Az eurózóna de facto már most kettészakadt, legalábbis, ami a tőkeáramlást illeti: a német államkötvényekbe például ömlik a pénz, hozamuk még soha nem volt ilyen alacsonyan, miközben a problémás országok (Portugália, Olaszország, Görögország, Spanyolország - együtt: "PIGS") államadósságát rekord alacsony áron kínálják, de úgy is nehezen veszik.

Május elején a pánik olyan méreteket öltött a piacokon, hogy nem volt más megoldás, mindenképpen be kellett avatkozni. A pénzügyminisztereknek az utolsó pillanatban sikerült eloltaniuk a (görög)tüzet. A hosszabb távú, mondhatni, strukturális problémát azonban nem oldották meg, az euróövezeten belüli egyenlőtlenségek újratermelődhetnek. Ezt megakadályozandó a következő lépés most a koordináltabb fiskális politika, az egységesebb gazdasági kormányzás lehet. Az Európai Bizottság május 12-i javaslata ebbe az irányba mutat, és esély van arra, hogy a tagállamok, reflektálva a vészhelyzetre, ezt el is fogják fogadni.

Ami nem öl meg, az megerősít - tartja a mondás. Valami hasonló szokott történni az EU-val is. Amikor már úgy tűnik, zátonyra fut a döcögve haladó egységesülés projektje, akkor a nemzetek feletti intézmények, valamint az uniót egyben tartó tagállami érdekek új, addig nem alkalmazott megoldások után néznek. Hasonló történt a nyolcvanas évek közepén, amikor az EU mély válságára az Egységes Európai Okmány (a formalizált egységes piac) lett a megoldás, hogy aztán néhány évvel később a maastrichti szerződés megágyazzon az eurónak.

A jelenlegi helyzetben sincs más hátra, mint előre. Ha az európai politikusok nem akarják, hogy tényleg beteljesedjen az amerikai közgazdász guruk jóslata, akkor az előremenekülés az egyetlen út. Merthogy az euró alapvetően politikai projekt, ezt hagyják sokszor figyelmen kívül a tisztán gazdasági racionalitás alapján érvelő angolszász professzorok. Ami az üzleti logika alapján már nem működne, arra politikailag segítenek rá. Ezért zárhatók ki szinte bizonyosan az olyan forgatókönyvek, mint Görögország vagy Németország kilépése a zónából, és ezért valószínűsíthető, hogy a gazdaságpolitikai koordináció, amitől eddig elzárkóztak a tagországok, most, a válságra adott válaszreakcióként az eddiginél erősebb lesz.

Az integrációnak Európában a káosz és/vagy a világgazdasági súlyukat tekintve marginális államok sora az alternatívája. Ezt senki nem akarja. Az unió története azt mutatja, hogy, amikor nagy a válság és közel az összeomlás, akkor, végső soron, a tagállamok mindig érdemesebbnek tartják megkötni a kompromisszumokat, mint kiszállni a folyamatokból.

Most a teljes szétesés és a mélyítés között kell választani. Utóbbi a valódi gazdasági unió felé tartó érdemi lépéseket feltételezi, a nemzeti költségvetések elfogadás előtti, előzetes véleményezésén, "normakontrollján" keresztül. Ez ugyan még mindig messze lesz a szoros értelemben vett politikai uniótól, a mostanában mind többet emlegetett föderalizmustól, az "Európai Egyesült Államoktól", de aládúcolja a megroggyant euróépítményt. Az eurónak egyelőre nem lesz vége.

A cikk a komment.hu-ról származik. A szerző további írásai itt.