Aki teheti, sőt, aki csak picit is belegondol, az vasárnap az MSZP jelöltjeire szavazzon! Most fideszes, jobbikos, elempés, eszdéeszes, emdéefes szavazó mind-mind a szocialista jelöltekre leadott szavazattal biztosíthatja önvédelmét. Így sem lesz sok garancia a Fidesz kényuralmával szemben, de a semminél valamivel több.
Azt sokan tudják, hogy mi mindenhez kell kétharmados parlamenti arány. Abba viszont kevésbé gondolunk bele, hogy mihez kell egyharmadnyi. A mai szabályok szerint lényegében mindenhez, ami az ellenzék eszköztárához tartozik. Egyharmad nélkül alig lehet bármit is elvinni a napirendekig, egyharmad nélkül még csak szavazni sem lehet a különböző indítványokról, egyharmad nélkül minden ellenzéki képviselő csak levegő, papírfigura és csendre intett kellemetlenkedő lehet az ország házában. Úgy is mondhatnánk, hogy az ország kisebbik felének azonnal kuss, a nagyobbik felének pedig szégyenteljes ébredés a sora.
A parlamentben csendes szavazógép fog működni. Vita, ellenőrzés, számonkérés kiiktatva. Surranó pályára léphet a félelem, s bezár, ellehetetlenül az összes politikai panasziroda. Egyetlen ember akarata lesz az úr. A Jobbik eleve szalonképtelenre hizlalta magát, ám ők kapnak két pofont, és kész. Igaz, többet is érdemelnének, de csak ennyi lesz a jussuk. Mi, szocialisták talán vagyunk annyira rutinosak, hogy valahogy átvészeljük a kezdeti káosz, de az LMP és szavazói vonyítani fognak a fájdalmas csalódástól. Egyébként a két újonc, a Jobbik és az LMP vezetőinek a lelkén fog száradni, ha a Fidesz kétharmados hatalomhoz jut. Mert a végső csatában nem léptek vissza. Ezzel gáncsolják a szocialistákat, s rózsaszirmot ontanak a Fidesz fehér lovon érkező csapatai elé. A Jobbik fel sem fogja, hogy mit csinál, de az LMP-től többet várhatnánk. Egyelőre kánonban harsogják, hogy ők aztán nem adnak előnyt a szocialistáknak, de ezzel a magatartással óhatatlanul a Fideszt futtatják be. A kétharmad minden szégyene az övék lesz. Akármi a magyarázat, a diktatúra kapuját ők nyithatják ki, miközben ők akadályozhatnák meg egy parlamenti diktatúra kialakulását.
Nem tagadom, nekünk, szocialistáknak bőven van a számlánkon. Tizedannyi, mint amennyit ránk kennek, de az is elég. Lehet dacolni, káromkodni, felülni a jobboldalt kiszolgáló lakájmédiának, de nagyon gyenge dolog úgy viselkedni, mint Pista bácsi, aki a lekésett vonat láttán nagy leleményesen elhatározza, hogy csúnyán kitol a MÁV-val, és gyalog megy.
Név: dr. Szanyi Tibor
Az atv.hu szerkesztősége és kiadója az olvasói hozzászólások tartalmáért nem vállal felelősséget.