Civil vagyok, nagyon civil. Mégis belekóstoltam a politika és a politikusok világába, mondhatom, hihetetlenül érdekes volt! Életem egyik legizgalmasabb hónapján vagyok túl, választási kampány van a hazámban! Én pedig, a Mokka műsorvezetőjeként - életemben először - hús-vér politikusokkal beszélgettem programjaikról és sok minden másról a tévében. Úgy döntöttem, leírom a tapasztalataimat!
Politikai támadásnak vélte Kolompár Orbán, hogy megkérdeztem tőle: grilleztek-e sündisznót pártja nyári táborában… A süngrillezésről több lap is beszámolt, országgyűlési képviselő és helyi lakosok is beszéltek róla. Kolompár tagadta az egészet és azonnal politikai harcot vélt felfedezni a dolgok hátterében. Jobban kiakadt a sündisznózáson, mint azon a kérdésemen, amelyben azt firtattam: készül-e arra, hogy esetleg börtönbe kell vonulnia az ellene felhozott súlyos vádak miatt? Ő ekkor is politikai kampányt emlegetett. Pedig egyedüli jelöltje a pártjának. Vagy talán éppen ezért? Ki tudja?! Egyben egyetértettünk: sündisznót nem grillezünk!
Pontosan mennyi szocialista képviselő van börtönben vagy vád alatt? Mekkora a „börtönválogatott”? - kérdeztem szocialista vendégemtől, aki azonnal a legnagyobb ellenzéki párt ármánykodásáról kezdett el beszélni. Szintén szocialista jelöltnek, a budapesti Komássy Ákosnak köszönhettem a legszebb szóösszetételt, még az időközi választások idejéből. A fiatal politikus a „szélsőjobboldali emlőkön felnőtt krónikus hazudozókról” és a „pitbull szerepét” játszó Kósa Lajosról osztotta meg velem a gondolatait.
A kérésre, hogy mondjon már valami jót egy politikai ellenfeléről ebben a megosztott országban, Szanyi Tibor szocialista képviselő Orbán Viktort éltette és Navracsics Tibor humorát dicsérte. Ezek után módfelett foglalkoztatott az is, hogy Szijjártó Péternek miért jut mindig és mindenről eszébe a „Gyurcsány-Bajnai” kormány, amelynek - szerinte természetesen - azonnal le kell mondania?!
Kökény Mihálytól megtudhattam, hogy mik az „egyértelmű” összefüggések a fiatal magyar lányok egyre szaporodó hétvégi diszkóbalesetei, és Orbán Viktor otthoni pálinkafőzést támogató rövid nyilatkozata között. Nem, hogy közbeszólni, levegőt venni is alig tudtam, amikor Torgyán József közölte, hogy a Torgyán Kisgazda Koalíció hatalmas áttörésre készül, mert erősebb, mint valaha.
Áprilisban már az volt a téma a magyar sajtóban, hogy vajon mennyire egyeztethetőek össze bizonyos kompromittáló fényképek és videofelvételek egy, az erkölcsiséget mindenek elé és fölé helyező párt egy-két prominensével... Ők ugyanis az önéletrajzuk szerint naponta forgatják a Bibliát és imádkoznak együtt szeretteikkel, miközben a képek nem éppen erről árulkodtak. Nos, erről is szó esett a Mokkában…
Ez, és még sok minden más is érdekelt az elmúlt egy hónapban. Voltak kemény, mulatságos, néha nagyon meghökkentő pillanatai is a „politikai interjúknak”. És még több volt a tanúság: civilként, választópolgárként és újságíróként is. Különösen a reakciók voltak sokatmondóak.
A teljes bejegyzés és Vujity Trvtko többi írása itt olvasható el.
Név: Vujity Tvrtko
Az atv.hu szerkesztősége és kiadója az olvasói hozzászólások tartalmáért nem vállal felelősséget.