Nem véletlen, hogy első köreit két sztárpilótával - Talmácsi Gáborral és Bútor Róberttel tette meg a magyar aszfalton, hiszen a DS3 nem csak külsőre dinamikus, de a lelkét is sportosra hangolták. Feszes futóművek, erős, dinamikus motorokból álló motorválaszték, kiváló oldaltartású ülések és több ezernyi lehetőség arra, hogy a DS3 kívül belül úgy nézzen ki, ahogy pilótája megálmodta. A bajnokok a Kakucs Ringen tett körök után nyilatkoztak a CITROËN DS3 1.6 THP (155 LE) változatáról.
Talmácsi Gábor (a Fimmco Speedup Team versenyzője 2007 MotoGP világbajnoka 125 cm3-es kategóriában) azt mondta, nagyon jók a tapasztalatai a DS3-assal: "Vezettem már normál utcai körülmények között, de itt, zárt pályán a harapós oldalát is megmutathatta az autó. Kiváló volt az elektronika, az EPS nem hagyta, hogy keresztbe álljak! Már-már azt mondanám, majdnem versenyautó: sportosan vezethető, feszesek a futóművei, és gyönyörűen tartja az ívet".
Bútor Róbert (a CITROËN TOTAL Rally Team) arról mesélt, hogy amint beszállt, kikapcsolta az ESP-t, hogy valóban érezzem, mit tud a DS3. "Most még csak az utcai verziót tesztelhettem, de ezen is érezhető, hogy a majdani versenyautó alapjai tökéletesek. Nagyon jól fordul, könnyen irányítható, és annak ellenére, hogy szakadt az eső, és a tapadás a minimumra csökkent, az autót végig a belső íven tudtam tartani. A 155 lovas THP motor rugalmas, és teljesítménye tökéletesen megfelel még egy sportos vezetőnek is. Gyors, pontos és fiatalos. Ráadásul a minőségérzet abszolút prémium. Alig várom, hogy lássam a versenyváltozatot, amely a 2011- es ralivilágbajnokságon indul! És persze még ennél is jobban szeretném, ha a magyar bajnokságon jövőre már egy DS3-assal versenyezhetnék".
A CITROËN DS3 stílusa erőteljes és vonzó, amelyet az általa kínált, személyre szabott megoldások széles választéka tesz még különlegesebbé. A DS3-nak több mint 10000 féle egyénre szabható változata létezik. A tető, a karosszéria, a visszapillantótükör-házak és a keréktárcsák mind az egyedileg választható külső elemek közé tartoznak, hogy mindenki az elképzelésének megfelelően alakíthassa ki DS3 autóját. Az utastérben a műszerfalborítás, a sebességváltókar gombja és a belső térben található számos elem különböző anyagból és kárpitozással készülhet, és többféle színben választható és ez még nem minden: a különböző tendenciákat és életstílusokat tükröző, újszerű, személyre szabható hangulatok is szerepelnek a kínálatban. A DS3 személyes tárgyként a tulajdonosához kötődő, teljesen egyedi autó.
Menet közben még jobban megmutatkoznak a DS3 vezetési élményt és a kényelmes mindennapi használatot ötvöző adottságai. A fürge és energikus DS3 vezetője szinte azonosult az úttal, így könnyedén követi az út íveit és a kanyarokat. A határozott menettulajdonságok lendületes, bevállalós vezetést tesznek lehetővé, miközben a vezető tökéletesen uralni tudja az autót és magas szintű biztonságot élvez.
Ez persze nem véletlen, hisz' a jármű alig titkolt rokon vonásokat mutat az elmúlt években nem csak a retro divatnak köszönhetően népszerűvé vált Mini Cooperrel. Az általunk tesztelt modellben brummogó 1,6-os, 155 lóerős motor például szinte teljesen azonos a Mini egyik BMW erőforrásával. Ennek megfelelően persze a kocsi ára sem a kis kategóriához szabott: tesztautónk 5 és fél millió körüli áron kapható, de felszereltség és motorizáltság függvényében 4-6 millió között válogathatunk az április1-től a magyar piacon is elérhető DS3-ok között.
Név: Gajdos Tamás
Az atv.hu szerkesztősége és kiadója az olvasói hozzászólások tartalmáért nem vállal felelősséget.