Edények, mosogató, szemetes kuka, lapát, partvis, pálcikák és kosárlabda… leltározunk, de nem egy üzletben és nem is egy családi házban. Szombat délután van, az első igazán tavaszi hétvége. Sokan választják kikapcsolódásként a természet nyújtotta lehetőségeket, amely igazán kitűnő döntés. A kultúra kedvelőinek is kiváló alkalom kínálkozott arra, hogy zenei éhségüket csillapítsák.

Négy óra előtt 10 perccel vagyunk, még hosszú sor várakozik, hogy bebocsájtást nyerjen a Budapesti Kongresszusi Központba. Kicsik-nagyok, egészen a rózsaszín ruhás, lakkcipős kislánytól a hetvenes idős úrig minden korosztály képviselteti magát. A rendezvény főszereplőiről a hátsó bejáratnál álló turné kamion árulkodik, rajta a jól olvasható felirattal, sárga alapon piros betűkkel: STOMP.

„A STOMP a dobok, a mozgás és a vizuális komédia egyedülálló kombinációja. 1991 nyarán Brightonban, Nagy Britanniában Luke Cresswell és Steve McNicholas alapította. 1991 és 1994 között a STOMP eredeti felállásában teltházak előtt játszott világszerte: Hong Kongtól Barcelonáig, Dublintól Sydney-ig. A turné csúcspontja a teltházas idény volt a londoni Sadler’s Wells színházban ’94 januárjában, ahol a STOMP elnyerte „a legjobb koreográfia a West End Show-k között” címet. Luke és Steve 2000-ben a brazil karneválon kezdte forgatni, és 2002 nyarán fejezte be Imax mozijukat PULSE: Stomp Odüsszeia címmel. A PULSE-nak átütő sikere volt New Yorkban 2002 őszén, és Párizsban a La Geode Nemzetközi Fesztiválon két fődíjat is megnyert. A STOMP 2002 szeptemberében jutott el a londoni West End-re, ahol fellépett a Vaudevill színházban, majd még ugyanebben az évben a Royal Variety Show-ban is.”

A rövid ismertető után azonban térjünk vissza a budapesti előadásra, amelyre szerintem a legkifejezőbb és legtalálóbb szó: SZENZÁCIÓS.  Négy óra van, a lámpák fényei kihunynak. A színfalak mögül előlép az első tag, söpröget partvissal… ez önmagában nem is meglepő, ebből még bármi lehet… Csakhogy a takarításnál alkalmazott eszköz jelenti magát a hangszert is (ez már annál inkább)… aztán megjelenik a második, harmadik, negyedik... az egész csapat teljes létszámmal, mindenki kezében  a saját „hangszere” (amelyet menet közben néha cserélni kell, hiszen fellép az amortizáció is.)…  Megszólaltatják a partvist a lehető legtöbb helyzetben, formában is szituációban… 10 perc sem telik el - körülbelül eddig tartott az első blokk - és az egész előadás máris interaktívvá vált. Hogy hogyan? …ismét kihunytak a fények… nos, a későn érkezők számára ez ideális időpontot jelenthetett (volna), hogy gyorsan megkeressék és helyet foglaljanak a sorszámmal ellátott ülőhelyükre. Nem mindenkinek volt szerencséje, főleg az első sorban ülők kerültek hátrányos helyzetbe, ezt kihasználva a zenekar frontembere, viccesen az órájára mutatott (egyezményes nemzetközi jelként): mintha elkéstek volna… Ezt természetesen nagy nevetés követte, megadva ezzel a rendezvény alaphangulatát. Amely során elképesztő hangeffekteknek, hihetetlen ritmusszekcióknak és koreográfiáknak lehettünk a szem- és fültanúi. Közben folyamatosan kerültek elő az érdekesnél érdekesebb eszközök: színesre festett kukák, óriás gégecsövek és kiszuperált fluoreszkáló fényforrások is.
Másfél óra elteltével a hangulat pedig oly mértékben hágott a tetőfokára, hogy a közönség szinte egy emberként ismételte a taps-lábdobogás kombinációját, amelyet a színpadon szereplők generáltak.

Végül: ismét taps (immár a nézőtérről), óriási, ÓRIÁSI! VISSZA-VISSZA!