A megnyert választások nehéz helyzetbe hozzák a vezetőket: minden pártkatona boldog és felszabadult, piros orral és duzzadó mellel ecseteli, mit tett a sikerért. S hogy mi a jogos jussa. Idejében el kell ezt rendeznie egy jó vezetőnek: Orbán például nagyjából tíz-tizezer fideszestől szabadítja majd meg a vidéket.
Az új keletű baloldali összeesküvés-elmélet szerint Orbán azért kívánja megszerezni a kétharmadot mindenáron, mert így akarja biztosítani, hogy szabad kezet kaphasson a magyar alkotmányos berendezkedés radikális átszabásához – írja Horkay-Hörcher Ferenc (Bauer Tamást is bemártva) a Heti Válasz hasábjain, felmérgedve azon, hogy a csúnya baloldali, „a Fideszt mumusnak beállító vélemény-kalapácsok” mit meg nem tesznek, légből kapják a veszélyt. Pedig ha az Alkotmány lehetőséget teremt valamire, annak megtétele alkotmányos, hangzik a panglossi okfejtés.(„Ha pedig olyan eszközt is biztosít az alkotmányos szabályozás, amelyik efféle veszélyeket rejt magában, akkor bizony az alkotmányozó atyák lelkén szárad az ügy, akik ezt lehetővé tették, és nem elsősorban azén, aki esetleg élni kíván ezzel a jogszerű lehetőséggel.”) A mértékadó jobboldali hetilapban publikáló eszmetörténész (ez Horkay-Hörcher saját önmeghatározása) még azt is megengedi Orbánnak, hogy szüksége sincs a kétharmadra, anélkül is „keresztülviszi” majd politikai programját. Kénes gyomorral: kétharmad nékül az egyetlen politikai program, nevezetesen a kétharmad megszerzése, nem fog menni.
Add a passt!
De az átlagválasztó – aki egyötödrészt szocialista, több mint felében fideszes, nemkicsit jobbikos, de leginkább semmi kedve egy napos vasárnapot a szavazófülkében tölteni – megnyugodhat, az alkotmány módosítása, fölülírása, szellemének átmosása is alkotmányos, ha a régi alkotmány megváltoztatásához van jogosítvány. Olyan ez, tetszik tudni, tisztelt átlagválasztó, mint a jelszó a számítógépen. Ha tudod a régit, azonnal megváltoztathatod, s lesz új. Tehát a választó lesz szíves nem aggódni, hanem szavazni menni, méghozzá az egységes pártra. A most egységesnek tűnő pártra.
Bicepszre megy
Új társadalmi szerződés kell, mondta Stumpf István két évvel ezelőtt egy brüsszeli konferencián, ahol a volt kancelláriaminiszer arról is beszélt, hogy 2010-ben a korábbi kétpólusú helyett hegemonisztikus pártrendszer jöhet létre, a baloldal ideiglenesen kimúlik és a Fidesznek annyi ideje van felkészülni a kormányzásra, amennyi másnak se, soha korábban. S a program – bárki bármit mond – elkészült. Csak nem a hogyanokkal, hanem a merrefelékkel foglalkozik, mindenekelőtt pedig a központi hatalom további erősítésének lehetőségeivel (köszönjük a kancellária-típusú kormányzást neked, 1998!).
Tízezer legyet csap le
A hatalomkoncentráció egyik ügyes – és szavazóvonzó – technikája az is, amit Orbán a Somogy TV-nek adott nyilatkzatában vázol, nevezetesen az önkormányzatok legyalulása. „Még az önkormányzati választások előtt szeretném az önkormányzati képviselők számát nagyjából a felére csökkenteni. Ha van elég támogatás, meg tudom csinálni” – mondta a Fidesz elnöke szerényen, egyes szám első személyben. Ha a 31-32 ezer önkormányzati képviselőnek csak 65 százaléka most fideszes (vagy a Fidesz által támogatott) az nagyjából 20 ezer ember – akkor közülük mondjuk 10 ezer kerül az utcára, ha Orbán azt teszi, amit. Aki marad hálás lesz (vagy akkor marad, ha elég hálás), aki megy, az vagy azért lesz hálás, ahova megy, vagy szimplán kimászik a párterdőből. És sok vizet nem zavar az Orbán-vár árkában. Esetleg majd a Jobbiknál újra látjuk.
A választási ígéretek megtartásának leple alatt tehát sietve átrendeződhet a belső (alsó) pártstruktúra, erősödhet az Orbántól függő pártközpont és gyengülhetnek azok, akik már az elnök látó- (és ható)távolságán kívül esnek. Program tehát van, csak a Fidesz átalakításáról szól.
Név: ATV
Az atv.hu szerkesztősége és kiadója az olvasói hozzászólások tartalmáért nem vállal felelősséget.