Korántsem költői kérdés, hiszen éppen a racionális szakpolitikai vita az, amit már évek óta szeretnénk Navracsics pártjával folytatni, és nem rajtunk múlik, hogy ez időről időre elmarad. A nyugdíjrendszer kérdése sem lett egyike azoknak, amely kapcsán erre lehetőségünk nyílott volna (vagy bárkinek is). Nehéz ugyanis egy olyan párttal vitatkozni vagy diskurálni, amely mást állít kedden, mint szerdán, amely önmagát cáfolja egyik napról a másikra, s amely párt álláspontja kizárólag jól elrejtett dokumentumokban és tökéletesen hangszigetelt irodákban érhető tetten.

Túlzás, ha azt állítom: tetten érhető. Sem a magyar társadalom, sem a politikai és közéleti szereplők nem tudják, mit gondol a Fidesz a "jó kormányzásról" vagy mit ért azalatt, hogy a jövő Magyarországa. De néha ezek a hangszigetelt falak áttörnek, de ami azt illeti, ennek sem lehet nagyon örülni. A Fidesz ugyanis szondáztatja a magyar társadalmat. Szivárogtat elképzeléseket, adagol információmorzsákat, lám, hogyan reagálnak majd azokra a magyar polgárok. Nem meggyőzi, hanem használja őket, nem értük gondolkodik, hanem eszközként használva, minden erővel a hatalomtechnikának rendelik alá őket. Mintha így okoskodnak: "Meglátjuk, hogyan reagálnak. Ha rosszul, legfeljebb kiadunk egy sajtóközleményt: vissza minden, félreértés történt." - ez ugyanakkor nem politikai
előrelátás, hanem színtiszta cinizmus. Holott ha van fontos kérdés, amely kapcsán nem illik dezinformálni, úgy azok egyike a nyugdíjrendszer helyzete. Minden egyes reform befolyásolja a költségek nemzedékek közötti elosztását és a különböző korcsoportok fizetési képességét, épp ezért a kérdés komoly kezelése nem illő, hanem elvárt politikai feladat. Az elöregedő társadalom problematika messze az egész Európa legfontosabb kihívása, olyan országok esetében pedig, ahol évtizedes öröklött rossz tulajdonságok írhatják felül az előremutató közpolitikai gondolkodást, ott kétszer meg kell gondolni, melyik modell alkalmas az alkalmazásra, mit lehet egyik vagy másik reformkísérletből átvenni.

A Fidesz "svéd modellje" most azt jelentené, hogy 590 milliárd forint veszne el a nyugdíjkasszából, ami gyakorlatilag húsz százalékos nyugdíjcsökkenést jelent. Az ellenzéki párt előállt azzal is, hogy a nők negyven év munkaviszony meglétét követően - koruktól függetlenül - mehessenek nyugdíjba. Az, hogy negyvenévnyi szolgálati idő után, életkortól függetlenül, minden nő nyugdíjba mehet, azt jelenti, hogy a nők nem nyugdíjba mennek, hanem koldulni, hiszen ez a svéd modellel ötvözve olyan alacsony nyugdíjat jelent, hogy csupán koldusnyugdíj jutna a nőknek. Persze, tovább rontja a helyzetet az is, hogy ha többen mennek hamarabb nyugdíjba, mint jelenleg, akkor csökkenni fog az utalható pénz összege is.

Na, hát akkor ilyenkor jön a gyors ellenzéki reakció. Navracsics Tibor szerint - és akkor idézem - "eszük ágában sincs egyiket sem megvalósítani. Ennek ellenére sokan úgy kezelik mindkét dolgot, mint létező elképzelést." Ami azt illeti, nehéz is lenne másként kezelni. Mi mást is tehetnének, ha éppen a Fidesz gazdaságpolitikusa áll ennek élére, és mondja el egy
tekintélyes gazdasági hetilapnak? Mi mást is gondolhatnánk, ha egy 2001. júniusi kormányülésen az Orbán-kormány határozatot hozott a bevezetéséről, amit 2002-ben az új kormány akadályozott meg? Hogyan is gondolhatnánk mást, mikor 2007-ben a Fidesz-KDNP frakció törvényjavaslat formájában újra neki futott a dolognak? Mindezt nem lehet úgy tekinteni, hogy "hát, csak hangosan gondolkozunk". Aki ezzel magyarázza, az nem érzi szavai súlyát vagy úgy, ahogy van: cinikus. És utóbbit még egy kampánynak sem szabad elbírnia. Főleg úgy, hogy állítólag odaát a "racionális szakpolitikai vitára vágynak". Akkor tessék, a magyar társadalom és a pártok bármikor elérhetőek, tessék őket keresni!

Várják, várjuk. Már jó ideje.

Molnár Csaba