Lendületes, lélekemelő, lélegzetelállító... csupa l-betűs jelzővel illethető kampánnyal nyerte a 2009-es amerikai elnökválasztást Barack Obama, aki éppen egy évvel ezelőtt, január 20-án tette le hivatali esküjét és lett az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke. Esélyt kapott, hogy megmutassa, valóban tudja-e.

És nem merünk kiábrándulni.

Hiába jelezte már beiktatási beszédében a frissen választott elnök, hogy kemény munkára és rövid ünneplésre számít („Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy egy válság közepette élünk. (…)Gazdaságunk súlyosan meggyengült, ami egyrészt kevesek kapzsiságának és felelőtlenségének a következménye, másrészt annak, hogy  mi, együttesen, képtelenek voltunk a nehéz döntések meghozatalára, és arra, hogy nemzetünket felkészítsük egy új korra. Emberek kerültek az utcára, állások szűntek meg, üzletek váltak bizonytalanná. Az egészségügy túlzottan költséges, iskoláink túl gyakran elbuknak, és minden egyes nap újabb bizonyítékkal szolgál arra, hogy energiafelhasználásunk módja ellenfeleinket erősíti és bolygónkat fenyegeti”). Mégis csodát vártak.

Mit vártunk?

Obama egy évvel ezelőtt – első lépésként – bejelentette, hogy egy éven belül bezárják a guantánamói fogolytábort – ez persze legalább annyira szólt arról, hogy szembe helyezkedik a korábbi adminisztrációval, mint arról, hogy gondoskodni igyekszik a terror elleni eszementen megrendezett harc áldozatainak védelméről és kompenzálásáról. Azt pedig tudjuk, hogy a tábort azóta is csak igyekeznek bezárni – sikertelenül.

Az egyik leforróbb téma az egészségügyi reform, amivel kapcsolatban az elnök a teljes transzparenciát ígérte, azt, hogy a törvényjavaslatokat szavazás előtt publikálja a neten, kiiktatja a lobbistákat, nem lesz republikánus – demokrata torokharapdálás. Utóbbi lett. Előbbi kettő kevésbé. Miközben az USA nem szabadul meg a háborús (morális és anyagi) terhektől sem, nem sikerül hatékonyan fellépni a klímaváltozás megfékezése érdekében (a koppenhágai fiaskó egyik oka éppen az volt, hogy az amerikaiak elmeszelték a saját klímavédelmi törvényüket), a költségvetési hiány pedig az egekben. 

Rapid válságkezelés gyanánt, emlékszünk, 787 milliárdot toltak be az amerikai gazdaságba. A mentőcsomag viszont csak részsikereket eredményezett: bár lassult a munkanélküliség növekedése, az arány még mindig szokatlanul magas, 10 százalék körüli. És ott van még az egészségügyi reform…ha még nem említettem volna, elégszer.

A 300 milliós lakosságból 45 millióan nincsenek biztosítva az USÁ-ban, ami ott azt jelenti, hogy ellátást sem kapnak. A demokrata javaslat kiterjesztené a biztosítást, ami viszont az állam szerepének újradefiniálását jelenti – mintha a hot-dogot innentől wasabival és nem ketchuppal ennék. Változtatni pedig mindenki csak elméletben és dalban szeret. Gyakorlatban pedig folyt a hajtépés (volt nácizás és kommunistázás is, ami kell), de mára már a szenátusnak és a kongresszusnak is van elfogadott javaslata – csak éppen össze kellene fésülni e két tervezetet.

És túl sok minden múlik a reformon: ha sikerült átverni, mindenki megelégedésére, az újabb lendületet adhat a demokratáknak, hogy nekimenjenek a fontos kérdéseknek. Ha nem, az egy időre (legalább erre a ciklusra) megfojthat minden politikai kezdeményezést. Innen is látszik (látszódna, engedjük meg): választási ígéretekbe és egészségügyi reformba bukni bele nem csak a közép-kelet-európai politikusok kiváltsága.

Közben elkészült persze az „afgán-terv” is: gyors csapaterősítés után 2011-es kivonulás. És sorolhatnánk a kétes értékű külpolitikai lépéseket: Obama, aki nem fogadta a dalai lámát, viszont Kínában nem nagyon forszírozta az emberi jogi kérdést, Obama, aki bemutatott Izraelnek (a telepeseknek), viszont olajozza az iráni kapcsolatokat, és nem utolsó sorban Obama, aki Koppenhágában az EU háta mögött, suttyomban dealelt a fejlődő országokkal. Obama, aki időnként „acting stupidly”, hogy önmagát idézzem.

Aki viszont megkapta a Nobel-békedíjat (prize for hope, ha cinikus akarok lenni).
Az elnök népszerűsége pedig az elmúlt fél évben alaposan megroggyant (66-ról 50-51 százalékra esett). Most kedden pedig bukták a szenátorválasztást (Massachusetts) a demokraták. Novemberben pedig törvényhozási választások lesznek – úgyhogy bőven van aggódnivaló.

Mégis, mindenki arról ír, hogy sikeres az amerikai elnök első éve. Csak tudnám, miért.

ba