Kontyát igazítja Dávid Ibolya, tipp-topp tekintélyesre, mint a festett biedermeier asszonyoké, kezét újra kérték, esküdni készül. Nem lehet szedett-vedett a nászi csín, díszes legyen, ha magyaros langaléta a vőlegény, ha bajuszos, mackós – még akkor is, ha csak retkes. Bár így sem folt nélküli szűzifehér ruhája, fátylát előző társa, a vezér szagatta, hisz csak egy zászló lebeghet, háta selymét a tagság köpködte, legutóbb amikor konzervatívból liberálissá fordult, szigorúan gazdaságilag.

Most a nyilvánosság és – hivatalosan – a haza üdvének oltára előtt emeli házassági szentséggé pálfordulását, és fogadja szendén suttogón, hogy holtodiglan, holtomiglan. Értelme semmi a fogadalomnak, két halott gyűrűzi egymást e frigyben, két halott keze fonódik össze egy tenyérré, hogy markoljon választót, parlamenti stallumot, vagy legalább egy kis pártfinanszírozást… meg egy darabka fővárost.

Ez lesz, úgy tűnik, a hozomány.

A sok kiábrándult szocialista, szabad demokrata talán beviszi a Bokros bajuszával, Demszky esernyőjével, Dávid Ibolya kalapjával kerített kampánycsecsemőt (esetleg Simonyi András volt amerikai nagykövetet) a városházi játszótérre.

És ha mázlija van, akkor egyik oldalra sem billen el a libikóka, közepén szabad-magyar bébi ül, markolja a hinta vasát, bizottsági, felügyelőbizottsági, igazgatótanácsi tagságokat. Ha Párizs megér egy misét, Budapest is megér egy kézfogót.