Aggódnak a nagy élelmiszerláncok a különadó miatt. Forgalmukat féltik, azt ugyanis nehezen tartják elképzelhetőnek, hogy az árakba ne épüljön bele valamilyen formában a különadó, mely Orbán Viktor szerdai bejelentése szerint 30 milliárdot tesz ki. Az élelmiszerláncok abban reménykednek, hogy a forgalomnövekedésből tudják majd fedezni a felmerülő többletköltségeket. „Amit ki tudok jelenteni, az az, hogy a fogyasztói árakat nem emeljük és nem hárítjuk tovább”- reagált a hírekre Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója.
Az általános hozzáállás azonban nem ez. A nagy hipermarketek közül ugyan sehol sem akartak nyilatkozni, telefonon azt mondták, elkerülhetetlen, hogy a vásárlók ne érezzék a különadó súlyát.
Hivatalos közleményt eddig egyedül a Tesco adott ki. Ebben aggodalmukat fejezik ki a különadó miatt. Azt írják: a kormány ezzel a teherrel valójában a munkahelyteremtést és a beruházásokat adóztatná meg. Az áruházlánc ugyanakkor elfogadja, hogy a kormány nehéz döntések előtt áll, de szerintük az ilyen adónemek bevezetése, ilyen rövid határidővel és egyeztetések nélkül kifejezetten hátrányos az így keletkező új munkahelyekre.

