Hatodik napja sztrájkolnak a Ganz-Röck munkásai Kiskunfélegyházán. Azt mondják, fél éve nem kaptak fizetést, ők csak ezt akarják végre megkapni. A cég vezérigazgatója ma bement a gyárba, de csak a sztrájkbizottság vezetőjével volt hajlandó tárgyalni, a munkásokkal nem.
A kazángyártó cég legutóbbi munkájának megrendelője az Alstom volt, a feladattal azonban már nem végeztek. A több mint 200 milliós áruval így most nem tudni mi lesz. Az Alstom emberei elvitték volna, a dolgozók azonban ezt nem engedték. Petíciót írtak a polgármesternek is, aki két minisztériumnak is továbbküldte azt.
A felszámolás közelébe került kazángyártó cég évek óta agonizál, a dolgozókat folyamatosan arra kérték, hogy vegyék fel a munkát, mert így a vállalat talpra állítható. Áprilisban a Bajnai-kormány 2 milliárdos készfizető kezességet vállalt a cég banki hitelére, ez azonban a választások után már nem valósult meg. Ahogy az Alstom sem vállalta végül, hogy a megkezdett munkát befejezteti a gyárral, hogy annak legyen pénze bérekre. Most ennek a cégnek az áruit nem engedik ki a munkások.

