Mint megírtuk: Gyurcsány azért alapít saját platformot, hogy a párton belül képviselni tudja álláspontját az MSZP nyitott balközép centrumpárttá alakításáról és az ehhez szükséges párton belüli rendszerváltásról. Törekvéseiről szólva a héten elmondta, az MSZP-nek egy szélre zárt, de középre nyitott balközép párttá kell átalakulnia. "Olyan párttá, amely meghatározóan baloldali természetű, de nyitott a nemzeti konzervatív, a nemzeti liberálisok és a polgári baloldali, ha úgy tetszik nyugati liberálisok irányba is " - szögezte le.
A volt miniszterelnök úgy látja: a Fidesznek ma többsége van, de nincs igaza, ezért ugyan a parlamenti többséget tiszteletben kell tartani, de a kormánypárt politikáját már nem. Hétfőn úgy fogalmazott: nem ízlése szerint való, amit a Fidesz az elmúlt hónapokban tett, véleménye szerint azonban meg kell nézni, hogyan él a kormánypárt a felelősségével és a kötelezettségével a jövőben.
Gyurcsány Ferenc vasárnap az ATV vendége lesz: 18:20-tól Kuncze Gáborral beszélget a Kommentár című műsorban.

