Másként tartalmazza a költségvetési adatokat az ÁSZ zárszámadása, mint a KSH kimutatása – ezzel magyarázza Kupa Mihály, hogy az ÁSZ vizsgálatához képest a KSH adatai százmilliárdos különbséget mutatnak az államháztartási hiány tekintetében. Az ÁSZ ugyanis pénzforgalmi szempontok szerint vizsgálódik (a kiadások és a bevételek összegzésével), míg a KSH úgynevezett eredményszemlélet alapján vizsgálja a költségvetést.
A volt pénzügyminiszter szerint ez a százmilliárd a magasabb kamatokból, a lakástámogatás elszámolási különbözetéből és bizonyos beruházásokból tevődik össze, amelyeknek egy része még nem valósult meg.
Kupa elmondta, mivel Magyarország túlzott deficit eljárás alatt van, a KSH-nak kötelezettsége van az unió felé, hogy október 4-ig jelentenie kel az elszámolást. Ez tartalmazza a százmilliárdos különbséget, amit egyébként Brüsszel rendkívül nagy megértéssel fogadott, mert mint azt a pénzügyi biztos szóvivője is elmondta, minden túlzott deficit eljárás alatt lévő országban előfordulnak hasonló korrekciók – jegyezte meg.
A százmilliárdos hiánykülönbséget ugyanakkor még idén rendezni kell – hangsúlyozta Kupa, aki szerint egyelőre a gazdasági szféra megadóztatásával próbál majd nagyobb bevételre szert tenni a kormány.
Jövőre azonban szerinte mindenképp lesznek olyan intézkedések, amelyek érzékenyen érintik majd a lakosságot, ráadásul hiába próbálja a kormány kizárólag a gazdasági élet szereplőit megszorítani, mert azok a számukra kedvezőtlen terheket néhány éven belül át tudják hárítani a fogyasztóikra.

