Minden készen áll az önkormányzati választásokra. Holnap reggel hat és este hét óra között lehet az urnákhoz járulni, az urnazárás után pedig folyamatosan hozzák majd nyilvánosságra a már feldolgozott adatokat. Az Országos Választási Iroda (OVI) tájékoztatása szerint a voksolást lebonyolító informatikai rendszer jól vizsgázott, a választások előkészítésre 55-60 nap állt rendelkezésre, a voksolás mintegy 5.3 milliárd forintba kerül.
A vásárnapi választáson reggel hat és este hét óra között lehet az urnákhoz járulni. Az OVI összesítése szerint 3176 településen választanak polgármestert és képviselőtestületet, Budapesten főpolgármestert is választanak, illetve szétosztják a megyei és fővárosi közgyűlési mandátumokat. 1596 településen pedig kisebbségi választási is tartanak.
A vasárnapi önkormányzati választáson több újdonsági is lesz, a választási rendszer átalakításának köszönhetően például kevesebb képviselőre lehet szavazni, csökken a megyei és önkormányzati képviselőtestületek létszáma is.
Bordás Viloms, az Országos Választási Bizottság elnöke szerint holnap nem lesz sorban állás az urnáknál, a szavazás zökkenőmentes lebonyolítását semmi nem akadályozza, többek között azért, mert az igazolással szavazók száma most tizede az országgyűlési választásokon így voksolók számának.
A pártok közben az utolsó pillanatban is kampányoltak, míg a parlamenti választásokat 24 órás kampánycsend előzi meg, de Kiszelly Zotlán politológus szerint a rövidebb kampánycsend nem befolyásolja a választás eredményét. „Egy papírforma érvényesül, akárcsak tavasszal, mert akármennyire kampányolnak az ellenzéki pártok, sok pénzt nem tudnak beleadni”, magyarázta a politológus.

