A kedden, kivételes sürgős eljárásban elfogadott jogszabály az E.ON földgázipari érdekeltségének megvásárlásával kapcsolatos állami kezesség, illetve a fizetendő kezességvállalási díj mértékét változtatja meg. Eszerint az adásvételi szerződésben meghatározott fizetési kötelezettségek 80 százalékának, de összesen legfeljebb 256 milliárd forint megfizetéséért vállal garanciát az állam készfizető kezesként az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. mint vevő számára.
   
Ugyanakkor a mostani javaslatból kimaradt a két földgáztároló cégért fizetendő, a februári költségvetés-módosításban meghatározott legfeljebb 875 millió eurós vételár, és nem nevesítik a kapcsolódó készletekért fizetendő 90 milliárd forintot sem.

A képviselők arról is döntöttek, hogy már az idei Kossuth- és Széchenyi-díjazottak is megemelt pénzjutalmat kapnak. A képviselők 293 igen, egy nem szavazattal, 16 tartózkodás mellett fogadták el azt a fideszes javaslatot, amelynek alapján a bérből és fizetésből élők előző évi országos szintű nettó nominál átlagkeresetének ötszöröse helyett annak hatszorosa lesz kifizethető a díjazottaknak ötvenezer, illetve százezer forintra való felkerekítéssel.
   
A Központi Statisztikai Hivatal február 21-én azt közölte, hogy a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 144 ezer forintra emelkedtek 2012-ben.
   
A megszavazott változtatás hatására mai értéken számolva bruttó 10 millió forint fölé emelkedik a jutalom - hangzott el az előterjesztés hétfői vitájában, amelyben a kormány és a Fidesz mellett az MSZP is támogatásáról biztosította az emelést.
   
A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja adományozásával járó jutalmak összege a Kossuth-díj és a Széchenyi-díj jutalmának összegéhez kötötten lettek megállapítva, így a művészeti díjak mértéke is emelkedik a törvényjavaslat elfogadása esetén - mutatott rá L. Simon László kulturális bizottsági elnökkel közösen jegyzett javaslata indoklásában Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

Az Országgyűlés emellett szavazhat az alaptörvény negyedik átírásához benyújtott képviselői és bizottsági módosító javaslatokról is, összesen negyvenhét változtatási indítványról. A kormánypárti képviselők mindegyike által aláírt alkotmánymódosítás szintén az (AB) egy korábbi döntésére reagál, arra, amelyben a testület alkotmányellenesnek minősítette az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit. Az előterjesztés elsősorban az ebben szereplő szabályok többségét emelné alkotmányos erőre, de alaptörvénybe foglalnák például a hallgatói szerződések lehetőségét is. A szavazások után terítékre kerülhet a kormány felnőttképzésről szóló törvényjavaslata, valamint az a határozati javaslat is, amely a birkózás olimpiai sportágként való megőrzése mellett áll ki. Az ülésnap további részében vita várható környezetvédelmi, agrár, továbbá közszolgálati tisztviselőket érintő törvénymódosításokról.

atv.hu / MTI