Komolyabb fellépést tesz lehetővé az új Ptk. a gyűlöletbeszéddel szemben
A saját területén mindenki számára szélesebb rendelkezési jogköröket biztosít az új Polgári törvénykönyv, amely a tervek szerint 2014. március 15-én lép majd hatályba – erről Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára beszélt az ATV Start című műsorában.
Rétvári elmondta, az új Ptk. a korábbinál sokkal egyértelműbb szabályozásokat tartalmaz, így például a kódexbe bekerülnek olyan elemek is, amelyeket eddig csak bírósági ítéletekből ismerhettünk. A Ptk.-t előkészítő szakértői bizottság ugyanakkor kigyomlálta a tervezetből a még megmaradt posztszocialista közjogi elemeket – tette hozzá a bizottság munkáját méltatva az államtitkár.
A konkrét részletekre kitérve Rétvári elmondta, a cégalapításhoz szükséges törzstőkét visszaemelték hárommillió forintra, ugyanakkor az új törvény sokkal nagyobb mozgásteret biztosít a gazdasági társaságok számára például abban, hogy milyen működési struktúrát szabhatnak meg saját maguknak; ezen túl például a cégeknek lehetőségük lesz kft-ből szövetkezetté alakulni.
Bekerül a kódexbe továbbá a családjogi törvény, amely többek közt lehetőséget teremt az örökhagyó szülők számára, hogy a róluk gondoskodó gyereküket előnyben részesítsék, míg az őket elhanyagoló gyermeket akár ki is tagadhassák az örökségből. Ez a rendelkezés egyébként tökéletesen összhangban van az Alaptörvénnyel, amely ugyancsak tartalmazza azt az irányelvet, mely szerint, ha van rá lehetősége, akkor a gyermeknek gondoskodnia kell idős szüleiről – magyarázta az államtitkár.
A Ptk. emellett a közszereplőkkel szembeni megnyilvánulások kapcsán is rendelkezik: az új jogszabály kimondja, hogy bár a közszereplőnek az átlagembernél többet kell tűrnie, az emberi méltóságot minden esetben tiszteletben kell tartani. Az új Ptk. a gyűlöletbeszéddel szembeni fellépésre is több lehetőséget biztosít, így például ezen túl nem csak a konkrét sértettek tehetnek majd feljelentést, hanem bárki, aki a megsértett közösség tagjának tartja magát.