2012.10.19. 10:48
Az atv.hu az iránt érdeklődött, indít-e buszokat a Fidesz a békemenetre, illetve az MSZP a Milla tüntetésére. Munkatársunk két megyeszékhely MSZP- és másik két megyeszékhely Fidesz-szervezetét hívta föl.
A békéscsabai MSZP-irodától azt kérdeztük: indítanak-e buszokat a Milla október 23-i budapesti tüntetésére. Kiderült: nem, „de annyit tudunk segíteni, hogy a Szolidaritás egészen biztosan indít”. Elérhetőséget azonban nem tudtak adni a Szolidaritáshoz a békéscsabai szocialisták. Arra a kérdésünkre, hogy a meglehetősen paprikásra sikerült Szanyi-Juhász vitának van-e köze ahhoz, hogy Békéscsabáról az MSZP nem indít busz(oka)t, az ellenzéki párt helyi aktivistája úgy felelt: „Én semmi ilyenről nem tudok. Arról sem tudok, hogy bármiféle kezdeményezés lett volna a kezdeményezést illetően.” A rendkívül készséges ellenzéki aktivista nem tudta megmondani a helyi Szolidaritás elérhetőségét, de közölte: szívesen megnézi nekünk az interneten.
A szocialisták egyik szombathelyi aktivistája nem tudott arról, hogy pártja indít-e busz(oka)t Szombathelyről. Hozzátette: sem a
Szanyi-Juhász vita előtt, sem azóta nem kapott olyan utasítást, hogy szervezzen csoportokat a Milla tüntetésére. Békéscsabai tagtársával szemben ő a Szolidaritás által szervezett buszozásról sem hallott.
A kecskeméti Fidesztől arra voltunk kíváncsiak: az október 23-i békemenetre indítanak-e buszokat. „Ön Fidesz-szimpatizáns vagy újságíró?” – kaptuk a keresztkérdést. Munkatársunk nem akart hazudni, így ügyes diplomáciával ütötte el a kérdést, mindenesetre arra az újabb kérdésre, hogy MSZP-s kém-e, a valóságnak megfelelően nemmel válaszolt. (Egyébként a kérdés azért is különös, mert a békemenet állítólag pártsemleges, tehát kifejezetten várják az MSZP-s kémeket, ha jól fogjuk az adást.) „Elnézést, hogy megkérdeztem, de meg kell kérdezni” – jött a reakció, majd a váratlan fordulat: „odajön, fölszáll a buszra, eljön velünk, követi a csoportot, a buszon beszélgetünk”. Kecskemétről indul busz a Katona József Színház elől fél egykor. Az utazás árára vonatkozó kérdésünkre a következő válasz érkezett: „Mondjuk azt, hogy semmi sincsen ingyen, de mivel megkeresett minket, ezért nem kell kifizetnie a viteldíjat”.
A következő telefon után kiderült: sokkal érdemesebb Kecskemétről indulni a békemenetre, mint Győrből, utóbbi helyszínről ugyanis kétezer forint a viteldíj.
atv.hu, Sz. P.