Az atv.hu rendezésében első ízben került megrendezésre Magyarországon a "Nagy Politikus Bajnokság". A részletekért kattintson Facebook-oldalunkra!
Az izraeli külügyminisztérium hétfőn megerősítette, hogy Kövér László már nem meghívottja a Raoul Wallenberg svéd diplomata születésének 100. évfordulója alkalmából júliusban rendezendő izraeli megemlékezésnek, az izraeli parlament elnöke a meghívás visszavonásáról június 20-i levelében értesítette a magyar házelnököt – jelentette az AFP.
Az Országgyűlés Hivatala hétfő este közleményt adott ki, miszerint (betűhíven idézzük az OS tudósítását): „Reuven Rivlin, a Knesset elnökének Kövér László házelnök úrhoz írt levelét az Israeli Nagykövetség a mai napon, 2012. június 25-én 11:44 órakor küldte el az Országgyűlés Hivatalához.”
Jotam Jakir, a Knesszet szóvivője az atv.hu kérdésére elmondta, hogy Reuven Rivlin, a Knesszet elnöke június 20-án írt levelet Kövér Lászlónak, amit hivatalosan eljuttattak a magyar félnek. Ebben az izraeli közjogi méltóság közölte, hogy a Nyirő-megemlékezésen való részvétele miatt visszavonta a Kövér Lászlónak szóló meghívást a júliusi jeruzsálemi Wallenberg-konferenciára.
„Budapestről egy nappal később, június 21-én kaptunk választ, amelyben arról értesítettek bennünket, hogy technikai okok miatt nem Kövér László házelnök, hanem a magyar államfő vesz részt a konferencián. A levélben nem reagáltak azokra a kifogásokra, amelyek miatt Reuven Rivlin visszavonta Kövér úr meghívását” - nyilatkozta a Knesszet szóvivője. Jotam Jatir ugyanakkor hozzátette: „rendkívül fontosnak” tartják Áder János köztársasági elnök izraeli látogatását.
Áder János azonban azt jelezte, hogy egyelőre tájékozódik a jeruzsálemi Wallenberg-megemlékezéssel összefüggésben kialakult polémiáról. A köztársasági elnök hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján egy kérdésre azt mondta: nem ismeri a részleteket, hiszen az elmúlt héten nem tartózkodott Magyarországon hivatalos elfoglaltságai miatt.
„De közben úgy látom, történt itt valami félreértés, legalábbis egy diplomáciai malőr. Hadd értékeljük ezt kellőképpen, ha hazaértünk, és meglátjuk, hogy ebből mi következik” – fogalmazott a köztársasági elnök Brüsszelben.
Diplomáciai forrásokból az atv.hu úgy értesült, hogy a rendszerváltás, és a diplomáciai kapcsolatok újrafelvétele óta Kövér László az első olyan magyar közjogi méltóság, akinek a jelenlétét Izraelben egy hivatalos rendezvényen „nemkívánatosnak” minősítették.
Kövér László kabinetfőnöke vasárnap este az MTI-vel azt közölte, hogy a házelnök „nem kapott értesítést a Knesszet elnökétől arról, hogy visszavonták volna az Izraelbe szóló meghívását”. Veress László furcsának találta az eljárást, hogy Reuven Rivlin, a Knesszet elnöke a „sajtón keresztül üzen” a magyar házelnöknek. Hozzátette, okafogyottnak tartják a levelet, mert a magyar házelnök néhány nappal korábban, a szokásos diplomáciai csatornákon keresztül jelezte, hogy szervezési okok miatt nem ő, hanem Áder János képviseli majd Magyarországot a jeruzsálemi rendezvényen.
Amint arról elsőként az atv.hu beszámolt, Reuven Rivlin levélben fordult magyar kollégájához, amelyben visszavonja Kövér László meghívását, hogy vegyen részt júliusban a magyarországi zsidók ezreit megmentő Raoul Wallenberg svéd diplomata születésének századik évfordulója alkalmából rendezett izraeli megemlékezésen.
A levelet a The Jerusalem Post című izraeli napilap ismertette. Eszerint Rivlint „fölháborította a megdöbbentő hír”, hogy Kövér részt vett a Nyirő József író emlékére tartott rendezvényen.
„Ön úgy döntött, hogy részt vesz ezen az eseményen, és nyilvánosan kifejezi szolidaritását azzal a személlyel, akinek pártja a magyar kormányon keresztül együttműködött a német náci gyilkosokkal a zsidó nép kiirtását célzó program megvalósításában” – idézi Rivlin levelét az angol nyelvű izraeli újság.
A Knesszet elnöke hozzátette: „bárki, aki ilyen eseményen részt vesz, nem lehetséges, hogy részese legyen annak a rendezvénynek, amelyen Raoul Wallenberg emlékének tisztelgünk, aki az emberiesség fáklyájaként zsidókat mentett, és aki szimbóluma a náci Németország és kollaboránsaik elleni küzdelemnek, akik egyikével Ön azonosságot vállalt és aki felé tiszteletét fejezte ki”.
Rivlin a jövő héten Németországba utazik, ahol részt vesz a Wannsee-konferencia évfordulóján rendezett eseményen és találkozik Angela Merkel német kancellárral valamint Joachim Gauck államelnökkel.
atv.hu, MTI, Jerusalem Post, AFP / MP


