atv.hu a Facebookon! Ossza meg véleményét a közösségi hálón is!
Heteken keresztül magánterületen, többek között Juhász Oszkár polgármester bodzásában kellett dolgozniuk a gyöngyöspatai közmunkásoknak – állították az atv.hu-nak közmunkások. Juhász kissé zavaros interjút adott most az üggyel kapcsolatban a gyongyostv.hu-nak, melyben elismerte, hogy dolgoztak közmunkások a földjén, de azokat nem közpénzből foglalkoztatta.
A polgármester úgy fogalmazott, hogy az ő, még meglévő földterületein nem dolgoztak közmunkások közpénzen. Mindazokat, akik nem a közmunka program keretében dolgoztak Juhász földjén, a NAV felé bejelentette, és napi díjat is kaptak munkájukért – állítja a polgármester. Az ügyben a munkaügyi hivatal vizsgálatot indított.
A cikkből egyébként az is kiderül, hogy valóban dolgoztak magánterületen közmunkások, ott, ahol a gyöngyöspatai polgármester bodzása és szőlőbirtoka is volt, de azok a területek Juhász állítása szerint már rég nem az övéi.
Juhász arról is beszélt, hogy az Úrráteszinek nevezett külső rész vadvédelmi kerítésének építésén azért kellett magánterületen dolgozniuk a közmunkásoknak, hogy kiássák a kerítést tartó oszlopokat. (Az atv.hu munkatársa ottjártakor azt tapasztalta: a közmunka brigád több méter széles sávban irtotta a fákat.)
A Jobbik és a gyöngyöspatai polgármester nyilatkozatai az ügyben folyamatos változáson mennek át. Juhász korábban azt nyilatkozta, hogy a földjét „néhány nappal” ezelőtt adta el, azt pedig kategorikusan cáfolta, hogy a közmunkások heteken keresztül magánterületen, többek között az ő földjén dolgoztak volna.
Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője azt közölte: a gyöngyöspatai közmunkások kizárólag az önkormányzat tulajdonában álló területeken dolgoznak. Tekintettel arra, hogy mára ezek a területek nagymértékben elgazosodtak és nem egyértelműek a határai, olyan esetek előfordulhatnak, hogy még a nagy pontosságú GPS készülékek használata ellenére is 10-20-50 centiméterrel letérnek a megtisztítandó területről, így néhány centiméteren érinthetnek magántulajdonban álló földterületeket. A Jobbik szóvivője szerint “a gyöngyöspatai önkormányzatnak nincs tudomása arról, hogy közmunkásaik bárkinek a magánterületén dolgoznának”. Mirkóczki aljas hazugságnak minősítette, hogy a patai közmunkások Juhász Oszkár polgármester földjein dolgoztak.
atv.hu


