Pogátsa az ATV Startban azt mondta, mivel az Európai Bizottság nem vár el Magyarországtól hosszú távú, átfogó reformokat, a terv megfelel az Unió alapkívánalmainak, így például a tervezett számok alapján a hiánycél is tartható lesz. Éppen ezért valószínűsíthető, hogy a túlzottdeficit eljárást is megszüntetik Magyarország ellen, és jó eséllyel jövőre a kohéziós támogatásokat is visszakaphatjuk – vélekedett a közgazdász.
Pogátsa a terv pozitívumai közé sorolta továbbá, hogy az adózás tekintetében a munkát és a termelést terhelő adóktól a fogyasztást terhelő adók irányába mozdul el, és mivel széles bázison, de alacsony kulccsal adóztat, valószínűleg a válságadókkal érintett szektorok ezúttal sem omlanak majd össze.
Nem szerencsés ugyanakkor a közgazdász szerint, hogy a terv még mindig rengeteg megszorító intézkedést tartalmaz, így például a gyógyszerkassza, vagy a közösségi közlekedésre fordított kiadások csökkentése, vagy a minisztériumok költségvetésének befagyasztása. Mint mondta, ha ilyen feszes költségvetési terv mellett még mindig lehet találni olyan tételeket, amiket be lehet fagyasztani, akkor azoknak vagy nem kellene szerepelniük a költségvetésben, vagy ha mégis, akkor nem lenne szabad ezeket befagyasztani.
atv.hu / J. I



