A budapesti Ferihegyet is körülvevő köd miatt több repülőgép nem tudott fel-, illetve leszállni a Liszt Ferenc-repülőtéren reggel, ezért néhány gép Bécsben landolt vagy visszafordult, más járatok indulása pedig csúszott.
   
Hardy Mihály elmondta, a köd miatt az ilyenkor szokásos alacsony forgalomnak köszönhetően tíznél kevesebb járatot érintett a leállás.

Korábban Hardy közölte, hogy a kifutópályán 125 méterre csökkent a vízszintes látótávolság, ezért csak a pilóták felkészültsége, vagy a gépek műszerezettségének függvényében tudnának a repülőgépek leszállni.
  
A Ryanair és a WizzAir reggeli járatai még elindultak Budapestről, de a Lufthansa Münchenből érkező gépe már nem tudott landolni, ezért visszafordult. A TNT és az UPS két teherszállító repülőgépe a köd miatt egy órán át várakozott a légtérben, de nem tudtak leszállni, ezért Bécsben landoltak.
 
atv.hu / MTI