Kónya Péter Árok leváltásával kapcsolatban az ATV reggeli műsorában azt mondta, a volt társelnökkel elsősorban a mozgalom jövőjét és céljait illetően voltak vitáik, személyes ellentét azonban nincs köztük. Árok ugyanakkor Kónya szerint pártpolitikai szerepvállalásával saját maga tért le a mozgalom által kijelölt útról, hiszen az MSZM ma is azt vallja, hogy az ország jelenlegi helyzetében nem egy ideológiák mentén szerveződő pártra, hanem egy pártoktól független, széleskörű összefogásra van szükség, melyet csak egy tömegmozgalom által lehet megvalósítani. Egyébként a párttagság még önmagában nem ok a kizárásra, viszont a mozgalom vezető tisztségviselői közül senki nem tölthet be aktív pártpolitikai szerepet – tette hozzá Kónya, aki emellett azt is leszögezte, jelenleg egyetlen magyar párt sem áll a Magyar Szolidaritás Mozgalom mögött.
atv.hu / J. I.

