Az elmúlt 20 évben ilyen nem történhetett meg, a politikai kultúrában történt attitűdváltás – ezt Majtényi László mondta az ATV Egyenes Beszédben azzal kapcsolatban, hogy Szabó Erika államtitkár még decemberben bement az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalába és a szabadságon lévő dolgozók irodáiba is belépett. Az Eötvös Károly Intézet elnöke szerint önmagában abszurd, hogy egy hatalmi ág vezetője hívatlanul megy be egy másik szobájába. A kormánynak semmi keresnivalója a bíróságnál, hiszen az egy külön hatalmi ág – tette hozzá.

Majtényi László úgy véli, Szabó Erika hivatali visszaélést követett el, mivel nem a kormányzat birtoka, ahová bement, és a dolgozók szobáiban magántitkokat is megtudhatott. Az Eötvös Károly Intézet elnöke elmondta: megtették a feljelentést az ügyben hivatali visszaélés miatt. Majtényi László bízik benne, hogy az államtitkárasszony nem olvasott bele az iratokba a dolgozók szobáiban, de ezt bebizonyítani problémás lesz.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu