Ha az Európai Bizottság valóban javasolja a magyar kohéziós alapok felfüggesztését, akkor kevés az esély, hogy a pénzügyminiszterek tanácsa másképp döntsön – ezt Vértes András mondta az Egyenes Beszédben. A GKI Zrt. elnöke szerint ez a döntés nem kizárólag a mostani kormánynak szól, ugyanis amióta Magyarország az Európai Unió tagja, folyamatosan túlzott deficiteljárás alatt van. A szakember úgy véli, megbukott a látszat teljesítésre alapuló gazdaságpolitika, van egy általános európai tendencia, amely nem engedi a trükközést.
Vértes András úgy látja, a kohéziós alapok esetleges felfüggesztése összefüggésben lehet a magyar szabadságharcos attitűddel. Jogilag nincs összefüggés, de nem biztos, hogy a kormánynak mindig ki kellene oktatnia a világot – magyarázta. A GKI elnöke elmondta: olyan még sosem volt, hogy egy ország számára felfüggesztették a kohéziós alapok folyósítását, olyan viszont volt már, hogy projekteket függesztettek fel vagy visszafizettettek pénzt. A szakember szerint az idei növekedési kilátásokat rontja az a több százmilliárdos teher, amit a Bankszövetséggel kötött megállapodással vállalt magára a költségvetés, a Malév csődjének is lehetnek következményei, és a BKV és a MÁV is kockázati tényező. Vértes András helyesnek tartja, hogy Magyarország csatlakozott az uniós pénzügyi paktumhoz. A szakember szerint ezzel elindul a gazdaságpolitikák közös irányítása, és ez az első lépés egy közös Európai Uniós pénzügyminisztérium felállításához is.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu

