Nem lehet megélni 47 ezer forintból - jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. Lázár János hozzátette azt is: 47 ezer forintot az a segédmunkás kap, aki egyedülálló.
   
"Minden újságíró pontosan tudja" - folytatta -, hogy sem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, sem Zsiga Marcell fideszes parlamenti képviselő nem azt az egyszerű kijelentést tette, hogy "47 ezer forintból meg lehet élni", hanem ennél jóval kerekebb, "pázmányosan bővített" mondatban fogalmaztak.

Mint ismeretes, a múlt héten Zsiga Marcell, Miskolc fideszes alpolgármestere és Pintér Sándor is beszélt arról, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból. Előbbi politikust az MTI tudósítója faggatta erről, mire úgy reagált, hogy „biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, igen, azt hiszem igen”. Csütörtök délután Pintér egy, a Corvinuson rendezett vitán beszélt arról, hogy meg lehet élni havi 47 ezer forintból. A belügyminiszter hozzátette, ha az ember megtermeli a saját településén azokat a javakat, amelyek az élelmezéséhez szükségesek, akkor ekkora összeg elég a megélhetéshez.

Korábban Szekeres Imre állította azt, hogy Matolcsy György a Számvevőszéki és Költségvetési Bizottság meghallgatásán azt magyarázta, hogy "higgyék el, (havi) 47 ezer forintból nagyon jól meg lehet ma Magyarországon élni. Megnyugtatóan, kiszámíthatóan". Matolcsy ezzel arra utalt, hogy a korábbi szociális segély huszonnyolcezer forintjához képest a megélhetés irányába tett lépés a közmunkáért járó havi negyvenhétezer forintos összeg, amelyet ez a kormány állapított meg.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu / MTI