A Parlament Caféban ült össze a Szociáldemokrata párt, a Munkáspárt, a Munkáspárt 2006, a Zöld baloldal és az MSZP. Mint kiderült már másodszor. Ők alkotják a Baloldali Kerekasztalt. „Az első találkozónál tisztáztuk a játékszabályokat, a másodiknál elfogadtuk, hogy létrejött a baloldali kerekasztal.  Ez most a második volt és jön a harmadik 28-án" – mondta az ATV Híradónak Schmuck Andor a Magyarországi Szociáldemokrata Párt főtitkára.

Február végére készülhet el az újfajta tömörülés alapdokumentuma is. Azt azonban, hogy végül is ki csatlakozik majd a fórumhoz, még nem tudni. A szocialisták még nem döntöttek. Bár Balogh András a pártot képviselte, de egyelőre a párt álláspontját még nem lehet tudni Az elnökhelyettes ugyanis hivatalosan csak szerdán számol be az elnökségnek a Baloldali kerekasztalról. Balogh András egyébként azt mondta, hogy az MSZP-t nem érheti hátrányosan az, hogy kommunista pártokkal ül le egy asztalhoz. Az elnökhelyettes szerint ugyanis a végén csak olyanokkal hajlandóak egy platformba kerülni, akik például az európai integráció hívei. „Nem túl biztató, amit Thürmerék képviseltek ezen a területen és ebből következően mi itt világossá tesszük, hogy aki nem fogadja el, hogy mi a jövőnket csak európai keretek között tudjuk elképzelni, azzal nyilván nem tudunk együttműködni” – emlékeztetett Balogh.

Egy másik szocialista politikus szerint sem lehet gond az együttműködéssel, ha az a kormány leváltását szolgálja. „Az MSZP, mint legnagyobb ellenzéki párt érdekelt abban, hogy sokirányú ellenzéki összefogás alakuljon ki, lehet ez is a része lesz ennek” – mondta Józsa István.

A volt SZDSZ-es Magyar Bálint szerint viszont teljesen reménytelen vállalkozás a kommunistákkal való együttműködés.

Az MSZMP feloszlása óta egyébként nem volt példa arra, hogy Thürmerék politikailag ilyen közel kerültek volna az MSZP-hez.

atv.hu